Római graffiti avagy az amőbázó Ferenc pápa

A római graffiti a békejelekkel amőbázó Szentatyát ábrázolta

Maupal-graffiti Rómában: Ferenc pápa
Az amőbázó Szentatya. Maupal-graffiti Rómában. Jönnek a rendőrök…

Várazásunknak megfelelően reggel van még elég időnk néhány friss római utca-fénykép elkészítésére. Szerencsénk van, épp sikerül megörökíteni a bűbájos Maupal-graffitit. Nyalka bíborosok haladnak el békejelekkel amőbázó Ferenc-pápa előtt. Feljegyezzük naplónkba: Róma, 2016. október 18.  Maupal (Mauro Pallotta) a római Via Borionei egyik sarokházán (útban a Campanile felé) helyezte el munkáját. Délután azonban már frissen átfestett fal fogadott minket, amikor szállásunkra a másnapi korai indulás miatt még világosban visszatérőben voltunk. A graffitit fél napon belül a városi elöljáróság folyamatosan érvényben lévő szigorú törvénye alapján eltávolították a köztisztasági alkalmazottak. Valaha nagyobb volt errefelé a tolerancia… Igaz, akkor még Pápa sem volt…

Falfestmények, falfirkák, feliratok az ókori Rómában

Ki ne emlékezne arra a jelenetre a Brian élete című filmből, amiben Brian (ejtsd: „Blájen”) rendkívül „hősies” ellenálló módjára éppen a „ROMANES EUNT DOMUS” feliratot pingálgatja a Római Birodalom egyik középületének a falára, amikor is Fikusz Kukisz társaságában színre lép egy centurió és ők egy rövid intermezzo után közös erővel rávezetik „Blájent” a helyes latin írásmódra: „ROMANI ITE DOMUM”. Ezt követően pedig utasítják arra, hogy ezt a szöveget írja le még százszor. Nesze neked kreatív szövegírás és PR! Meglepő, de tény, hogy

az ókori Római Birodalom területén a valóságban is nagy divatja volt a különféle falfestményeknek, falfirkáknak.

Például számtalan ókori graffitira bukkantak a régészek például a Vezúv hamuja által konzervált Pompei feltárásakor. Ezek között találhatóak egészen míves kidolgozottságúak, de vannak hanyagabb kivitelezésű, egyszerű módon kőbe vésett feliratok is. Róma városában szintén igen népszerű volt a falakra való firkálás és vésés. Érdekesség, hogy ezek a korabeli graffitik gyakran híradásként is szolgáltak egy-egy közösség számára, amikor rövid és tömör mondatokban beszámoltak egy-egy az adott környéket érintő eseményről. Gyakorlatilag a ma oly divatos bulvár műfaja innen eredeztethető.

A különböző helyeken fellelt feliratok egy része kísértetiesen emlékeztet azokra a szöveg-üzenetekre, amikkel manapság is gyakran találkozhatunk akkor, hogyha egy-egy vidéki MÁV állomás várótermébe belépve alaposabban megszemléljük a gyakran évtizedek óta nem meszelt falakat:

“Satura itt volt szeptemberben.”

“Antiochus lógott itt a barátnőjével, Citherával.”

“Aufidius itt volt.”

Egyesek saját szerelmi bánatukat adták a többi ember tudtára a falra felkent szavaikkal, míg mások inkább bosszút kívántak állni volt szerelmükön a közreadott tartalom tanúsága szerint:

“Kegyetlen Lalagus, miért nem szeretsz?”

“Phileros egy eunuch!”

“Serena gyűlöli Isidorust!”

Nem voltak ritkák a rágalomfeliratok sem: Ampliatus Pedania egy tolvaj!

Gyakran előfordult az is, hogy a falfirkák készítői egy-egy akkoriban ismert és népszerű ember iránti érzelmüket adták a köz tudtára a szög kiírásával:

“Spendusa imádja Celadust a trák gladiátort.”

Néha pedig a falfirkák olyan szintű élcelődésbe és piszkálódásba csaptak át, ami már-már költőinek nevezhető. Egy római nyilvános WC falán ez állt:

“A szaráshoz hasát dörgölte Szolón,
Thálész a székrekedéshez finom nyomást javallt,
a néma szellentés atyja pedig a finom Khilón.”

A Római Birodalom területén fellelt graffitiket olvasgatva, az ember szinte maga mellett érzi az ókor különféle embereinek nyüzsgő forgatagát és láthatjuk azt is, hogy az akkor élt embereket mi foglalkoztatta, és az alapján, amit így magunk előtt láthatunk, olybá tűnik, hogy az azóta eltelt kétezer egynéhány évben az ember gondolkodásmódja, bizony nem sokat változott. Talán csak egy kicsit – sajnálatos módon – kevésbé költői lett. Gondoljunk a reklámoszlopokra Simicska Lajos által pingált graffitire: „Orbán egy geci”.

Meglehet, hogy majd pár ezer év múlva a jövő emberei számára ugyanígy nyújtanak majd betekintést mindennapjaink életébe a XXI. század elejének különböző felületekre rótt remekművei is.

pompeii falfestmény
Erotikus falfestmény pompeiiből. Ókori vizuális marketing

Olvass továbbRómai graffiti avagy az amőbázó Ferenc pápa

Teljes átállás zöldenergiára

tesla - a világ legnagyobb akkumulátora
2030-ra lehetséges a teljes átállás zöldenergiára – A Tesla szuperakkumulátora Ausztráliában

A világ legnagyobb akkumulátora Ausztráliában

A teljesítmény egy atomerőműéhez képest szerény. Viszont megújuló energiákra épül, nem szennyezi a környezetet és katasztrófával sem fenyeget…

Mint ismeretes, az Elon Musk milliárdos tulajdonát képező Tesla világcég 2017-ben – nem indokolatlan zöldmarketing kampány kíséretében – 100 napon belül megépítette és üzembe helyezte Ausztráliában a világ legnagyobb akkumulátorát, amely legalább 30000 ausztráliai háztartásnak (százezernél több fő) biztosít  energiaellátást. A hatalmas akkumulátor beindítása a rendkívül fontos lépés, hiszen az energetikai átmenet egyik kulcskérdése az elektromos energia tárolása: lehetővé teszi, hogy a fel nem használt energiát olyan időpontban táplálják be az elektromos hálózatba, amikor a csúcsfogyasztás miatt erre szükség van. Vagyis

lehetségessé vált a megújuló energiaforrások termelésének optimalizálása.

Meglehet, ezzel felgyorsul az a folyamat, amelynek lefolyását már korábban prognosztizálták.

2030-ra lehetséges  a teljes átállás zöldenergiára

Két amerikai kutató 2012-ben publikálta tanulmányát, miszerint elméletileg lehetséges 2030-ra a világ 100 százalékos átállása a zöldenergiára.

Mark Delucchi, a kaliforniai és Mark Jacobson, a Stanford egyetem munkatársa kiszámította, hogy e cél elérése érdekében 4 millió, egyenként 5 MW-os szélturbinát, 1,7 milliárd 3 kW-os, háztetőre telepített napelemes rendszert, és mintegy 90 ezer 300 MW-os naperőművet kellene gyártani, illetve építeni.

Úgy vélik, rendelkezésre áll a Földön az ehhez szükséges energia. Becsléseikben nem is számoltak az egyre terjedő biomasszával a talajszennyezéssel kapcsolatos aggodalmak miatt.

E víziók valóra válásához rengeteg létesítmény létrehozására van szükség és például a szélgenerátoroknak nagyobb kapacitással kell dolgozniuk a jelenleg telepítettek többségénél, bár már működnek, elsősorban off-shore szélparkokban 5 MW-os turbinák. Ami a naperőműveket illeti, az elképzelés kombinált, napelemes és koncentrált rendszerű létesítményekkel számol, és ilyen jelenleg mindössze néhány tucatnyi van a világon. Jacobson szerint a legnagyobb kihívás, hogy a különböző szél- és naperőművek aktivizálni tudják a többi megújuló energiát, szélesítve ezzel a kínálatot.


Olvass továbbTeljes átállás zöldenergiára

A zöldmarketing kapitalista paradoxona

A zöldmarketing és a kapitalizmus

Az ember oly annyira nem képes kezelni a saját problémáit, hogy át kell verni ahhoz, hogy jót tehessenek vele

zöldmarketing és kapitalizmusLétezik olyan elmélet, amely szerint a kapitalizmus felfalja saját létkörülményeit, ezzel mintegy ellehetetlenül. A továbbiakban nem ennek az elméletnek a tagadása következik, a szerző csupán két érdekes ellenpéldára szeretne rámutatni, a zöld mozgalommal és az ehhez kapcsolódó zöldmarketing és ökomarketing tevékenységgel kapcsolatban. Nincsen igaza, de véleménye alkalmas néhány új gondolat végigpörgetésére.

Vélemény: A Nagy Zöld Paradoxon

A lokalitás erőltetése mindenáron

Az egyik példa: a lokalitás erőltetése. Együnk helyi kecskét, igyunk helyi vizet, vásároljuk helyi karalábét, hordjunk helyben készült ruhát, csak végszükség esetén utazzunk, mert az elmélyíti ökológiai lábnyomunkat.

Ja, hát tényleg, gondolja az állampolgár, és elkezd szépen leszokni a minőségi olasz borról, és helyi kannásbort vesz magához. Mi ezzel a baj? Az egyik nyilván, hogy nem lehet mindent helyben megfelelő minőségben előállítani, még azokat sem mind, amikről a zöldek állítják, hogy de igen, a legdurvább radikálzöld elképzelések meg abszolút megfosztanának minket mindentől, amiért érdemes élni, mert annak nagy része bizony húsz kilométernél messzebbről érkezik. De ez a kisebbik baj.

A nagyobbik baj, hogy egy ilyen program áterőltetése (mert azért ezt szerencsére egy határon túl csak erőszakkal lehetne megvalósítani, az egyszeri fogyasztónak van még annyi esze, hogy nem cseréli le a Brunellot keceli tablettásra) drasztikusan visszavetné a nemzetközi kereskedelmet. Az pedig sosem jó igazán. Mert akkor nem éri meg többé a béke. És a sörszagú Hansnak mindjárt sokkal fontosabbá válik, hogy Pierre egy lábszagú disznó, amint rájön, hogy Pierre immár semmit nem tud termelni, ami a számára hasznos volna.

A furcsa: a békés, zöld új világért harcolók egyik céljának megvalósulása rohamléptekkel távolít el a másik céltól. És a világháború a végén, na az sem környezetbarát.

Intellektuális ribanckodás

A másik példa. Ezek a mozgalmak leghatékonyabban a fogyasztói érdekérvényesítés révén tudják elérni a céljaikat. Úgy, hogy (különböző módokon, amiknek nagy része intellektuálisan eléggé ribanckodás) rábeszélik a népet: ne vegyen ezt, vegyen inkább azt. A nép meg nem vesz ezt, vesz inkább azt. Mert ezt mondja neki a zöldmarketing.

Csakhogy egyetlen rendszer van, ahol a nép eldöntheti, ezt vesz-e avagy azt, ez pedig a kapitalizmus. A zöldmozgalom csak a kapitalizmusban lehet hatékony. (A zöld diktatúra is egy lehetőség, de az a visszacsatolások kiiktatásával nyilván fél hónap alatt meg fogna szűnni zöldnek lenni.)

A nem-kapitalista és zöld világot akarók a kapitalizmus felszámolásával épp a másik céljuk szolgálatába állítható leghatékonyabb fegyvertől szabadítják meg magukat.

Ebben rejlik a Nagy Zöld Paradoxon.

Eddig a szerzői vélemény. Innen meg a továbbgondolás.

Ellenvélemény. A fenntarthatóság

A zöld elv, a zöld mozgalom és a zöld marketing nemhogy nem ellentétese kapitalizmussal, hanem éppen annak a kifejeződése. Hiszen nincs másról szó, mint hogy a saját jól felfogott érdekünket nézzük és arra törekszünk, hogy az életszínvonalunk hosszú távon is fenntartható legyen. Ebben semmi antikapitalista elem nincs. De épp ebből adódik az igazi paradoxon: ha ugyanis el akarjuk érni, hogy ezen elvek kidolgozásra és alkalmazásra kerüljenek a gyakorlatban, akkor ahhoz bizony egy mozgalom kell, de nem lehet mozgalmat alapítani makroökonómiai fenntarthatósági mutatókra. Ezért kell a szónoklat meg a show – és persze a píár meg a marketing. Valójában elég szánalmas, hogy az emberi faj oly annyira nem képes kezelni a saját problémáit, hogy át kell verni ahhoz, hogy jót tegyünk vele. A hangoskodó, de nem túl intelligens aktivisták ezt nem igazán látják át. Az egyszerű embernek egyszerű jelszavak kellenek. Épp mint a tisztelt pártjaink tőmondatos programjai.

Olvass továbbA zöldmarketing kapitalista paradoxona

Mi a hangsugárzópanel? Tudnivalók

Külső hangsugárzó csatlakoztatása TV-hez, laptophoz, asztali számítógéphez, lejátszókhoz
hangsugárzópanel csatlakoztatása

Tudnivalók a hangsugárzó panelekről

Sok esetben a TV-hangszóró gyengének minősül, ám nem mindenki rendelkezik egy A/V-vevőhöz és legalább hat hangszóróhoz szükséges hellyel és költségvetéssel. A hangsugárzópanel jól mutat a lakásban, különösen a tévékészülék előtt-alatt. Az új technológiáknak köszönhetően a televíziók egyre laposabbak, vékonyabbak és könnyebbek, de nem tudják leküzdeni a fizika törvényeit, mikor az audióról van szó – azaz hangdoboznak kevéssé felelnek meg. A helyiség hanggal való betöltéséhez sok hangszóróra van szükség, melyek sok levegőt mozgatnak, és az ilyen típusú hangsugárzók nem férnek bele egy vékony TV alvázba – itt jönnek képbe az úgynevezett hangsugárzópanelek (soundbars).

Mi az a hangsugárzópanel?

soundbar a tv-képernyő alatt
Egyelemes hangsugárzópanel elhelyezése a képernyő alatt

Rendszerint egy vagy két részből álló hangszórórendszer, amelynek elsődleges célja, hogy minőségi hangot kölcsönözzön a modern televízióknak. Az egyelemes panel általában széles és nem magas, ezt a képernyő alatt szokás elhelyezni (lásd jobbra), a kételemes emellett egy basszus mélynyomó dobozzal egészül ki (lásd felső képünket). Léteznek több elemből álló rendszerek is. Az egyelemes panelt olyanok számára tervezték, akik nem engedhetnek meg maguknak vagy nem szeretnének maguk körül elhelyezni különálló külső hangszórókat, ugyanakkor jobb hangminőségre vágynak annál, mint amit a készülék önmagában produkálhat.

Ugyanis bármilyen, még a legolcsóbb hangsugárzópanel hangteljesítménye is felülmúlja bármely modern televízió hangminőségét, miközben kevés helyet igényel és mindössze egy tápkábelre, plusz egy vagy két összekötő kábelre van szükség a csatlakoztatásához.

Szinte minden modern tévé és film hangsávot surround hangzásban rögzítenek, tehát a legtöbb hangsugárzópanel legalább a Dolby Digital-t dekódolja és a diszkrét bal, jobb és középső csatornák, valamint az alacsony frekvenciájú effektusok is érvényesülnek. Egy hangsugárzópanel beszerzésekor nem feltétlenül mondunk le a házimozi élményről, egyes modellek opcionális surround hangszórókat is kínálnak, mások pedig akár objektum-orientált kodekeket is támogathatnak, mint például a Dolby Atmos és a DTS:X, mely magassági érzetet kelt.

Hangsugárzópanel-funkciók, amelyekre érdemes figyelni

Alkalmazásvezérlés: Ha szeretné a panel működését okostelefonjáról vagy táblagépéről vezérelni, akkor tudnia kell, hogy a gyártó kínál-e megfelelő alkalmazást a választott mobil operációs rendszerhez.

ARC: Az Audio return Channel rövidítése. Az ARC lehetővé teszi, hogy a tévé audio kimenetet küldjön vissza a HDMI kábelen keresztül a hangsugárzópanelbe vagy az A/V-vevőkészülékbe. Ez akkor fontos, ha a tévékészülék beépített tunerjét vagy bármely média alkalmazását (Netflix, Youtube, Vudu stb.) használja.

Párbeszédes bővítés: Ha azt veszi észre, hogy feszült figyelemmel kíséri a feliratokat, mert nem érti, hogy a tévében szereplő emberek mit mondanak, akkor érdemes befektetni egy olyan hangsugárzópanelbe, mely párbeszédes bővítést kínál. Ez a szolgáltatás olyan algoritmust használ, mely azonosítja a beszédhez általánosan kapcsolódó frekvenciákat és digitális jelfeldolgozó processzoron keresztül futtatja azokat, hogy könnyebben megkülönböztethető legyen a hanghatásoktól, a zenétől és más háttérzajtól.

Dolby Atmos és DTS:X: A mai csúcsminőségű hangsugárzópanelek közül néhány kihasználja a legmodernebb hangzás technológiákat, például a Dolby Atmos és a DTS:X technológiát.

EQ: Egyes hangsugárzópanelek EQ-val (kiegyenlítés) rendelkeznek, annak érdekében, hogy a hangsugárzópanelt egy adott elhelyezéshez hangolják, például a falra. Az EQ nem összetévesztendő a szoba korrekcióval, mely sokkal kifinomultabb.

HDMI 2.0a: Ha még nem rendelkezik HDR-t támogató 4K UHD TV-vel (nagy dinamikatartomány), a következő megvásárolt példánya valószínűleg ilyen lesz. Ez alapvetően a kontrasztot teremti meg, részletesebbé teszi a képet és élénkebb színeket varázsol elénk.

Lossless audio: Nagy felbontású zenei fájlokat gyűjt, FLAC vagy ALAC formátumban? Ha a hangsugárzópanel segítségével szeretné hallgatni ezeket, gondoskodnia kell arról, hogy ez képes ezeket a fájlokat dekódolni.

Zene streaming: A mai hangsugárzópanelek többsége Wi-Fi vagy Bluetooth használatával képes zenét közvetíteni, de csak néhány támogatja a Bluetooth-ot aptX-el a CD-minőségű streaming eléréséhez. Az audio-rajongóknak tudniuk kell, hogy a hangsugárzópanel képes-e dekódolni veszteségmentesen kodekeket.

Helyiségkorrekció: A szoba kritikus szerepet játszik a hangzás minőségében. Egyes gyártók kifinomult, rendkívül hatékony helyiség-korrekciós technológiát építenek be a hangsugárzópanelekbe.

Mélysugárzó: A mély basszus kedvelői számára ajánlott olyan hangsugárzópanelt választani, amely csatlakoztatható egy mélysugárzóhoz. Egyes készülékek mélysugárzó kimenettel rendelkeznek, így kábellel csatlakoztatható a választott modell.

laptop + hangsugárzó panel
Kijelző fölé helyezhető laptop hangsugárzó panel

Soundbar laptophoz

Hangsugárzó panelt notebook vagy akár tablet készülékhez is csatlakoztathatunk. A piaci kínálat igen gazdag, változatos. Kisebb hangsugárzókat a laptop kijelző tetején helyezhetünk el (lásd jobbra), a nagyobbakat a gép mögött, mellette vagy alatta. Létezik olyan íves-sarkos panel is, amelyet a nyitott laptop billentyűzete és képernyője között rögzíthetünk. A tétel itt is igaz: még a leggyengébb minőségű akusztikus panel is jobb hangminőséget biztosít, mint a laptop burkába helyezett legjobb hangszóró – lévén önálló, csak a jó hangzásra tervezett rezonátor dobozzal rendelkezik.

Különálló hangfalak

A legkülönbözőbb külső akusztikus rendszerek csatlakoztathatók asztali számítógépekhez és kisebb készülékekhez, lejátszókhoz vagy akár okostelefonokhoz is.

Az egyelemes hangsugárzó-panel közbülső megoldás a belső hangszóró és a különálló hangfal között. A stúdió minőségű hangfelvételek teljes értékű megszólaltatásához mindenképpen utóbbiakra van szükség. A tökéletes térhatású élményhez ezen túl speciálisan kialakított helyiségre is szükség van, ahol a visszaverődés és a hangelnyelés arányát mérnöki alapossággal tervezik meg.

hangsugárzópanel

Olvass továbbMi a hangsugárzópanel? Tudnivalók

Keresőoptimalizálás tartalommarketing eszközökkel

keresőoptimalizálás és content marketing
Releváns webtartalom írása

SEO és unique content

A főcímben szereplő két fogalom – keresőoptimalizálás és tartalommarketing – együttes előfordulása még nem megszokott a szakmai cikkekben; ezek a tanulmányok vagy blogbejegyzések legtöbbször vagy az egyik, vagy a másik szakterülettel foglalkoznak és az optimalizációs folyamat eszközei között számos lehetőséget felsorolva szinte soha nem említik a contentmarketinget, holott a két halmaz átfedési zónája egyre nagyobb és sűrűbb, mivel a Google algoritmusainak a fejlődésével éppen a tartalmi alapú keresőoptimalizálás lett a SEO (Search Engine Optimization) leghatékonyabb formája. Ez a nevezett tevékenység mindkét fázisára érvényes, így ma már megkerülhetetlen.

A honlap-tartalom általános és kulcsszavas optimalizálása

1) Az on-site munkában már hosszabb ideje csak a minőségi honlaptartalom meglétére alapozhat a SEO. Az eredeti tartalmi elemek és a webtartalom egészének általános és speciális, vagyis kulcsszavas optimalizálásával lehet jó eredményt elérni, azaz bármiféle optimalizáció csak akkor hozhat jó helyezési eredményeket a Google keresőben, ha kifejezetten egy értékes webtartalomra, információkban gazdag egyedi honlapszövegre irányul. Ennek hiányában az erőfeszítések hiábavalóak, vagyis sem üres, sem hiányos, sem sekélyes vagy gyönge tartalmú weboldalt nem lehet eredményesen optimalizálni, mivel hiányosságokra alapozva nem lehet a keresőszempontokat megfelelően érvényesíteni.

A Google-barát honlaptartalon kialakítása és a kulcsszavas honlapoptimalizálás egy komplex megfeleltetési rendszer keretében lehetséges. Fontos tudni, hogy sem az elégtelen kulcsszóhasználat, sem a keywords-elemek túlhalmozása nem vezet eredményre, de hiba az is, ha a kulcskifejezések mindig ugyanabban az alakban és ugyanabban a szövegkörnyezetben fordulnak elő, vagyis arra kell törekedni, hogy a title, description elemek tartalmát, a címsorokban, kiemelésekbek, kép- és linkszövegekben kiemelt szavakban kihasználjunk kulcsszavaink szerepeltetésének lehetőségét, de különböző előfordulási formákat kell alkalmaznunk és kerülnünk kell a túlhásználatot.

Releváns linkprofil építés tartalmi összefüggésekkel

2)  Az off-site SEO-fázisban is kulcsszerepet játszik a tartalom: ez esetben a hiperhivatkozások révén összekapcsolódó webhelyeknek kell valaminő tartalmi egységet mutatniuk, azaz a találati ragsorban előbbre juttatni kívánt honlap és a mögé épített támogatói linkprofil ugyancsak eredeti webtatalommal rendelkező oldalai közt erős, releváns tartalmi összefüggéseknek kell lennie, ellenkező esetben a hivatkozói weblapokon elhelyezett linkek alig fejtenek ki hatást, a Google a rangsorolásnál jó esetben szinte teljesen figyelmen kívül hagyja őket, rossz esetben, ha túl sok irreleváns hivatkozás szerepel a profilban, akár több tíz helyezésnyi hátrasorolással is büntetheti az előre soroltatni kívánt webegységet. Azaz: a támogatott és a támogató weblapoknak a rajtuk szereplő content tekintetében organikus egységet kell képezniük, már csak ezért is szükséges, hogy a korábbi linképítési módszereket felváltsa a tartalommarketing jellegű, kontextus hátterű, tematikai összefüggésekre alapozott profilépítés.

A tartalommarketing lett a SEO rézkígyója

Mivel tehát a keresőoptimalizálás minkét területén a figyelem homlokterébe került az unique content, érthető, hogy az ennek elkészítésével és publikálásával foglalkozó szakág, a tartalommarketing lett a SEO-munka sine qua non-ja.

Ennek tudatában nem nehéz megjósolni, hogy  a keresési optimalizációban rejlő potenciálok kiaknázásában egyértelműen a tartalommarketing lesz a húzóágazat. Elég csak a Google legutóbbi változtatásaira vagy a következő évekre vonatkozó online marketinges előrejelzésekre gondolni: minden a CM, azaz a content marketing további erősödését jelzi. Így hát egyre több és több vállalkozás, szolgáltató, ilyen-olyan szervezeti egység számára lesz kikerülhetetlen az, hogy vagy olyan munkatársakat alkalmazzanak, akik a SEO-szempontokat is figyelembe véve tudatosan foglalkoznak a tartalommarketinggel, vagy pedig olyan keresőmarketing szakembereket bízzanak meg internetes jelenlétük felépítésével, akik a CM területén is járatosak, azaz jó szövegírók, grafikonkészítők, fotósok, videósok – és persze lehetőleg kiváló webmesterek is.

Olvass továbbKeresőoptimalizálás tartalommarketing eszközökkel

Marketing szöveg írása

A tartalommarketinges 6 alábecsült tulajdonsága Milyen a jó marketing szöveg író? Nem vonható kétségbe, hogy a tartalommarketingesnek jó írónak és adatgyűjtőnek kell lennie, de mi a helyzet a humorral és a motivációval? Mikor egy cégvezetőnek szándékában áll egy új tartalommarketingest alkalmazni, van néhány nyilvánvaló tulajdonság, melyre egyértelműen számítani fog. Az új alkalmazott jó szövegíró kell … Olvass továbbMarketing szöveg írása

SSL tanúsítvány, biztonságos https elérés, Google helyezés

ssl tanúsítvány, google helyezés javítása honlap optimalizálással – biztonságos https – infrapanel webshop

Biztonságos weboldal elérés: https:// protokoll

https protokoll infra webáruházhoz
Az INFRABOLT is https alatt fut

Az természetesen nagyon fontos, hogy egy weboldal biztonságos legyen. Ennek a biztonságnak többféle aspektusa lehetséges, az egyik például az, hogy ne legyen vírussal fertőzött, a másik, hogy ne legyen hekkelhető, feltörhető. Egy speciális biztonsági tényező, hogy a felhasználó által megadott adatokat a legnagyobb biztonságban kezelje. Az alábbiakban éppen erről lesz szó.

A Google egyre gyakrabban kommunikálja, mennyire fontos az ssl tanúsítvány beszerzése. A felhasználó által megadott adatok titkosságát garantáló SSL tanusítvány megléte és az ezzel kapcsolatos https:// elérési protokoll mára kikerülhetetlen lett. Számos tárhelyen automatikus telepítésű és a legmagasabb szintű tanúsítványok is megtalálhatóak, jó marketingfogás ezzel csalogatni a felhasználókat. De más is történik az önreklám terén.

Például újabban levelek érkeznek az általunk látogatott webáruházak üzemeltetőitől, amelyekben a Kedves vásárlóink! után ilyesfajta szöveg következik, felhívva az oda látogatók figyelmét arra, hogy ha megadják az oldalon személyes adataikat, azok titkosított protokoll szerint kerülnek nyilvántartásba, mások által hozzáférhetetlen módon. A marketing szöveg általában ilyen vagy ehhez hasonló, a feladó egy webshop:

Örömmel értesítjük önöket infrapanel webáruházunk nevében arról, hogy most már minden szempontból biztonságosan látogathatják weboldalunkat! A mai naptól a WEBLAPTOP WEBÁRUHÁZ honlapján a domain a http:// helyett a https:// előtaggal fog megjelenni, és az egyes keresőkben a nyitott (áthúzott) lakat helyett a zöld bezárt lakat fog megjelenni, ami a biztonságos weboldalak jelzése.
Weboldalunk ezáltal védetté válik az illegális keresőrobotokkal szemben, így az Önök által megadott adatok is nagyobb biztonságban lesznek! Köszönjük, hogy eddig is megtiszteltek bizalmukkal, és továbbra is várjuk Önöket, ha bármilyen számítógép hardver alkatrészre vagy háztartási elektronikai alkatrészre van szükségük! Ha valamilyen terméket, laptop alkatrészt nem talál webáruházunkban, bátran kérje segítségünket! Nem biztos, hogy tudunk segíteni, de az biztos, hogy igyekszünk!

Most már ugyancsak biztonságosan látogatható a télikert építők oldala is az Önök által jól ismert  webcímen! Keresse fel, ha egészséges életmódot folytatna, érdeklik a környezetbarát télikertek, beépített teraszok, bio táplálékok, kávéfőző alkatrészek, elektromos infra sötétsugárzó, MOSÓGÉP, Mosó-szárítógép alkatrészek vagy a Google helyezés javítását célzó keresőmarketing weboldalak. Várjuk Önt és barátait szeretettel! Böngésszen nálunk, keressen lakásába kerámia hősugárzókat biztonságosan.

A Google kereső az utóbbi időben előnyben részesíti a biztonságos protokoll alatt működő oldalakat

Azt persze nem lehet pontosan tudni, hogy a kulcsszavas keresőtalálatok közé való besorolásban mekkora tényleges előnyt jelent a https a http-vel szemben, de valószínű, hogy ha két weboldal azonos szinten mutat relevanciát egy bizonyos keresőszóra, továbbá más technikai paraméreik is közel azonosan (webhely betöltődésének sebessége, keresőbarát paraméterek), akkor valószínűleg az ssl tanúsítvánnyal rendelkező domain érvez előny, megelőzve az organikus találatok közt riválisát.

Olvass továbbSSL tanúsítvány, biztonságos https elérés, Google helyezés

Kreatív tartalomfejlesztés

tartalom marketing – szöveg fejlesztés – honlap optimalizálád és keresőmarketing – A tartalomfejlesztés kreatív módszere A tartalom- és keresőmarketing sajátosságai a megszerzett tapasztalat alapján tárulnak fel a Google-SEO-szakember előtt, az egyik ikyen az, hogy a tartalomoptimalizálásban a szakma által kifejlesztett eljárások többségét érdemes maradéktalanul végrehajtani, de ezeket is ajánlatos lehetőség szerint kreatív módon alkalmazni. Keresőmarketing … Olvass továbbKreatív tartalomfejlesztés