Marketing optimalizálás mobil telefonra

mobil-optimalizalas

Online marketing folyamatok optimalizálása mobil eszközökre: tabletre, netbookra, okostelefonra

A marketingfolyamatok optimalizálása komplex módon felépített stratégiára épül, ennek részletes elsajátítása több éves egyetemi kurzusok keretében történik, így itt ennek az összetett és részleteiben is terjedelmes tudásanyagnak még a felvázolását sem tűzhetjük ki feladatul. Amiről szólni fogunk, az a marketing célú internetes megjelenések mobiloptimalizálása. Konkrétabban: mit értünk azon, ha arról hallunk, olvasunk, beszélünk, hogy egy-egy weboldal mobilbarát, illetve – ami fontosabb – üzleti célú, értékesítési honlapok megjelenítésében mit jelent az, hogy mobilra optimalizált weblap.

Nos, elsődlegesen persze arról van szó, hogy az adott webhelynek adekvát módon kell megjelennie a mobileszközök képernyőjén, legyen az tablet, netbook vagy (és leginkább!) okostelefon. Ez nem csupán annyit jelent, hogy az adott website rendelkezzen reszponzív sablonnal, azaz az oldalak szélessége, a képek és betűk nagysága igazodjon a monitor méreteihez. Ez természetesen alapvető követelmény, de a mobiloptimalizálás több ennél, hiszen a honlap tartalmát úgy kell felépíteni, elrendezni, hogy tekintettel vagyunk a keskenyebb képernyőszélességre, így például a legfontosabb állandó tartalmakat nem tehetjük oldalsávba azzal a megfontolással, hogy középütt inkább csak az aktualitások látsszanak. Meg kell találni az egyensúlyt az összegző, folyamatosan láttatni kívánt szöveg- és képelemek, valamint az éppen naprakész, friss, aktuális tartalmi részek között, továbbá lehetővé kell tenni e kettő közti zavartalan navigálást. Hogy érthetőbb legyen:

Ha egy céges honlap sms-marketing szolgáltatást kínál, világos, hogy annak állandóan látható felületén szerepelnie kell valamilyen tájékoztatásnak arról, mi is a mobilmarketing vagy konkrétabban az sms-marketing, mi az sms-kampány és hogyan bonyolítható le, továbbá számítógépről hogyan oldalhótó online webfelületről a tömeges sms-küldés. Ezek alapvető infók, és ha nevezett téma kulcsszavaira keresve az érdeklődő rábukkan honlapunkra, természetesen tudni akarja, mi a dolog lényege. Ugyanakkor ha éppen akciót hirdet a cégünk és ezernél több sms-üzenet továbbításának a megrendelése esetén 30%-os kedvezményt ad a teljes tételre, akkor ennek a marketingakciónak is meg kell kennie már az elsőként betöltődő tartalmak között.

Mindez többek között azt jelenti, hogy sem az állandó információk, sem a friss-aktuális tartalmak nem jeleníthetők meg teljes terjedelmükben az egyszerre a képernyőn megjelenő okostelefonnyi kis felületen, hanem csak a figyelmet egyértelműen felkeltő utalások helyezhetők el a honlap legfrekventáltabb felületén, és innen kattintással navigálhat tovább az érdeklődő. (Mindez másképp fest egy asztali gépre optimalizált honlapon, ott éppen az lehet idegesítő, hogy kattintani kell olyasmiért, ami bőven beférne az elsőre lenyíló felületre.

Ott van továbbá a kapcsolat – elérhetőség kérdése: nyilván az elérhetőségeket megmutató gombnak (linknek) is azonnal látszania kell, nem jó, ha görgetés vagy klikkelés után tűnik fel. Még ideálisabb, ha már maga a cím és telefonszám is megjelenik, sőt, egy online állapotban lévő okostelefonra optimalizált értékesítési honlappal szemben alapvető követelmény lehet, hogy kattintással azonnal hívható telefonszám jelenjen meg rajta.

A következő, amit érdemes megemlíteni: a sebesség. Alapkövetelmény, hogy a mobileszközre optimalizált webtartalmak villámgyorsan töltődjenek le, így ezeket nem szabad terjedelmes szkriptekkel, animációkkal, flash megoldásokkal terhelni, érdemes képek méretével is okosan operálni. Mindezeket megkönnyíti az amp technológia, amelynek célja kifejezetten az, hogy minden webszájnak legyen egy “lebutított”, de nagyon gyorsan betöltődő mobilos változata is. Ennek megléte nem csupán a felhasználóélmény miatt fontos, hanem azért is, mert a Google nemrégiben bejelentette: a mobilos keresőtalálatok között elsőséget élveznek a mobilbarát honlapok, mi több: a webhelyek indexelése ezentúl két síkon zajlik, a hagyományos mellett lesz egy mobilindex is a Google adatbázisában, és ez prioritást fog élvezni a statikussal szemben.  A szöveg folytatódik

Az első SMS elküldésének éve 1992

Az első SMS elküldésének éve 1992Az első SMS-küldés története. Az ógörögök utáni, de a Google előtti korban történt az esemény. Az online kommunikáció új időszaka ekkor vette kezdetét. Jegyezzük fel virtuális noteszunkba: az első SMS elküldésének éve – 1992!

Számítógépről küldték mobilra az első SMS-t

Rövid szöveges üzenetet szolgáltatói jelleggel (azaz nem tudományos vagy kísérleti célból) a világon először 1992-ben továbbítottak személyi számítógépről a Vodafone egy munkatársának a tulajdonában lévő mobiltelefonra. Ezt tekintik a telekommunikáció történetében az első SMS-küldés aktusának. Nézzük a részleteket.

sms-kuldes

Az első sms-t 1992-ben küldték mobil telefonra számítógépről

Mikor küldték el az első SMS-t?

Már a görögök is? Hát nem éppen. A XX. század utolsó évtizedéig várni kellett erre a nagyszerű lehetőségre.

Ha hinni lehet a krónikáknak és a kalendáriumnak, no meg persze a Wikipédiának, akkor 2017-ben épp 25 esztendeje lesz annak, hogy az első sms-t elküldték. Feljegyzések szerint az első olyan SMS-t, amely már nem a fejlesztők kísérleteihez és tesztüzeméhez tartozott, hanem külső felhasználó indította útjára üzleti alapon, azaz kereskedelmi mobilhálózat igénybe vételével, és amely szövegüzenetnek egyébként “Boldog karácsonyt!” volt a tartalma, 1992. december 3-án Neil Papworth küldte el egy személyi számítógépről (tehát még nem mobileszközről) egy Orbitel 901-es telefonkészülékre Richard Jarvisnek, mégpedig a Vodafone angliai GSM-hálózatán keresztül. Válaszolni erre a küldeményre nem volt mód: a fogadó fél készüléke, mint ahogy egyetlen ekkor forgalomban lévő mobil sem, erre nem volt alkalmas, ez az opció a következő évben kibocsájtott vezeték nélküli készülékekben vált elérhetővé. (Csak zárójelben: a tény, hogy az első szövegüzenetet számítógépről továbbították mobileszközre, valamelyest párhuzamot mutat a modern Gateway rendszerű tömeges üzenetküldés online módszerével.)

1992: az első SMS elküldésének éve

Ez volt tehát a Facebook és Google előtti történelemben az első SMS… A rövid szöveges üzenet ekkor, 1992-ben indult világhódító útjára – még ha előtte is kicsit toporgott is egy helyben. “Kitalálójának” egyébként a finn Matti Makkonen fejlesztőmérnököt tartják, aki először használta a kifejezést – még 1984-ben. A szolgáltatást kifejezetten személyes szöveges üzenetek küldésére fejlesztették ki, de az első években – ebben a technika nehézkessége és a felhasználók idegenkedése egyaránt közrejátszott – még nem vált népszerűvé. 1995-ben például egy átlagos mobiltelefon-felhasználó kéthavonta küldött egyetlen szövegüzenetet.

Bár a nem csak brit tudósok által közzétett legújabb felmérések szerint az sms küldés már túl van a csúcson és ha nem is csökken a szövegüzenetek száma, de részesedése az összes vezeték nélküli technológiával továbbított információhalmazból erősen visszaesett. Ezzel együtt még mindig nagyon sokan vannak, akik leginkább ezen az úton tartják a kapcsolatot a környezetükkel – ők a 25 évvel ezelőtti fiatal felnőttek (akkori 20-40 évesek), akik később már nem vagy kevésbé szoktak át más közlési csatornákra és megszokták ezt az olyan alkalmakkor praktikus módszert, amikor saját helyzetükről (megérkeztem), állapotukról (jól vagyok), cselekedetükről (sikerült megvennem) kívánják röviden értesíteni családtagjaikat, barátaikat.

Az 1G-s (első generációs) mobil-hálózatokkal még nem lehetett SMS-t küldeni, ez a szolgáltatás tehát nem egyidős, hanem jóval fiatalabb magánál a mobiltelefonnál, és csak a 2G-s mobil-hálózatok kiépülésétől kezdve használható. Bővebben lásd még a témát érintően: A mobiltelefonok története, fejlődése – illetve: Mobiltelefon generációk.

Valami a kifejezés eredetéről. Az SMS betűszó angol rövidítés: Short Message Service – ami szó szerint rövidüzenet-szolgáltatást jelent. Tehát a három betű a mobiltelefonnal küldött rövid terjedelmű, meghatározott karakterszámú (160) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatásnak a neve, nem pedig magáé az üzeneté. Azonban a nyelvfejlődés úgy hozta, hogy az SMS a magyar nyelvben már régóta magát a szöveges üzenetet jelenti és a szolgáltatást, holott benne van a 3 betűben ez a jelentés is, SMS szolgáltatásként tartják számon.

És ha már a nyelvről szó esett…

A mobilüzenetek nyelvezete, hatása

Az SMS történetének negyedszázada alatt az üzenetírók egy külön nyelvet alkottak, amelynek jellegzetessége a végletekig egyszerűsített írásmód és a rengeteg rövidítés. Stílszerűen: az smsnyelvben az 5letes 1×ű +oldások tö+esen fordulnak elő, ezzel gyorsítva a begépelést. Ugyancsak jellemző az emotion ikonok, emotikonok (érzelmet kifejező kis képecskék ikonok), azaz a hangulatjelek sűrű használata. Ezek küzül a szmájli – “smiley” – a leggyakoribb és legismertebb: :).

Az sms-nyelv folyamatosan változik, alakul, formálódik az igényeknek megfelelően és nagy eltérések is lehetnek például a felhasználói korcsoportok nyelvhasználata között. A nagyi valószínűleg egy kukkot sem ért abból, amit tini unokája ír és küld a barátnőjének. A mobilnyelv változásában emellett olyan változásokat is megfigyelhetünk, mint a beszélt nyelvben, és itt nemcsak pozitív tendenciák léteznek: egyszerre van jelen a kreativitásra valló fejlődés és primitivizmusról árulkodó igénytelenség. Ezzel együtt az esemesnyelv olyan új nyelvhasználati forma, melyet a nyelvhasználók a hagyományos íráskészségeik mellett hatékonyan és hasznosan tudnak használni. Tudott dolog, hogy a kétnyelvűség pozitívan hat szellemi képességeinkre: ez akkor is igaz, ha egy nyelv két változatát használjuk. Azok a nyelvhasználók, akik képesek a normál nyelvhasználat mellet az sms-nyelvet is effektíven használni, azok bővítik nyelvi, és ezzel szellemi készségeiket.

Az esemesezésnek személyiségformáló és társadalmi hatásai is vannak. Egyetemisták körében zajlott vizsgálat szerint azok, akik jobban szeretnek SMS-t küldeni, mint másokat felhívni és beszélni velük, magányosak és szorongók. Vagy: megvizsgálták az autóvezetés közbeni SMSezést is. Az eredmény: mind az üzenetküldés, mind a fogadás rontja a vezetési teljesítményt. Keverednek tehát a kedvező és kedvezőtlen vonások.

Számos tanulmány született az SMS küldés gyakorlatának egyéb hatásairól, így természetesen arról is, hogy a mobilmarketing területén hogyan alkalmazhatók üzenetkampányok. Gyakorlatilag minden felmérés azzal megállapítással sommázható, hogy a tömeges számú SMS-küldés a leghatékonyabb mobiltelefonos marketingtevékenység – ami azt is jelzi, hogy ez a technológia ma már az üzleti életben legalább akkora jelentőségű, mint a felhasználók személyes életében.

az első sms elküldése

Az SMS története: az elsőt 1992-ben küldték számítógépről mobil telefonra. Online kommunikáció: SMS küldés és mobilmarketing

Online kommunikáció: az SMS küldés hatékony mobilmarketing eszköz

Az SMS küldés története

Az első SMS-t a világon üzleti jelleggel 1992-ben továbbították egy személyi számítógépről a Vodafone egy munkatársának a tulajdonában lévő mobil telefonra. Manapság a személyes kapcsolattartás mellett a tömeges SMS küldési technológia kínálta lehetőségeket úgy tartják számon, mint a leghatékonyabb mobilmarketing tevékenység egyikét.

Az első SMS elküldésének éve 1992 – Kulcsszavak Google kereséshez: számtech – it technológia, sms küldés laptopról, vezeték nélküli mobil telefon, rövid szöveges üzenet, azonnali üzenetküldés laptop kijelzőről, okos mobiltelefon, első smsküldés, sms nyelv, online kommunikáció, Google első hely – Az SMS története: az elsőt 1992-ben küldték számítógépről mobil telefonra. Online kommunikáció: SMS küldés – mobilmarketing

Mobilmarketing

Mi is az a mobilmarketing és miért fontos?

mobilmarketing - sms küldés

A mobilmarketing eljárások egyike a tömeges SMS-küldés

Mobilmarketingnek azt a promóciós tevékenységet tekintjük, melynek célja interaktív módon kapcsolatot teremteni ügyfél és hirdető között mobil eszközök révén, általában egy többcsatornás kampány keretén belül.

A mobilmarketinget más elektronikus csatornákon végbemenő reklámozási gyakorlatokhoz hasonlíthatnánk, mint amilyenek a szöveg-, fénykép-, videó- és hangüzenetek. Jelenleg az SMS üzenetküldés a mobilmarketing leggyakoribb kézbesítési csatornája, ezt követi a mobil keresőmarketing, illetve a mobilhirdetés (mobil display). A mobileszközökben rejlő lehetőségek folyamatos kiaknázásával arányosan új típusú interaktív marketing lehetőségek bukkannak fel.

Mondhatnánk, hogy a mobil eszközökben rejlik a marketing jövője, de ez a jövő máris bekopogott hozzánk. A mobil marketing stratégiák beépítése elkerülhetetlen folyamat, tekintetbe véve, hogy manapság a mobil felhasználók több időt töltenek készülékeikkel, mint bármikor az idők folyamán – és várhatóan ez a trend a jövőben is folytatódni fog.

A mobilmarketing szolgáltatás középpontjában a reklámhirdetések állnak, melyek okostelefonon, táblagépen vagy egyéb mobil eszközökön jelennek meg. Ezek a reklámcélú hirdetések stílusban, formátumban tetszés szerint variálhatóak, így személyre szabott mobilhirdetési lehetőséget kínálnak a szociális média platformok, weboldalak és mobil alkalmazások számára.

Egy cég oly módon igényel egy jól kidolgozott mobil marketing stratégiát, mint ahogy e sorok olvasója igényli személyes számítógépét és internetkapcsolatát – ezek korunk kikerülhetetlen vívmányai! Ha végigsétálunk egy nagyváros utcáján, garantáltan látni fogunk legalább egy tucat embert, akik éppen a kezükben tartott okostelefon képernyőjére merednek. Legutóbbi felmérések szerint a felhasználók interneten töltött idejének legalább 50 %-a mobil eszközök használatával zajlik, ami azt jelenti, hogy a mobiltelefonok térhódítását egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A mobil marketing stratégia főbb típusai

Számos mobil marketing stratégia közül válogathatunk, legfőként az iparág, célközönség és költségvetés alapján dől el, hogy melyik illeszkedik legjobban egyes üzleti vállalkozásokhoz.

App-alapú marketing: Mobil alkalmazásokon megjelenő mobilhirdetéseket foglal magába. A mobil eszközeinkkel töltött idő 80%-a valamilyen alkalmazással telik, ezeket az alkalmazásokat pedig nem nekünk kell megalkotni, elég használnunk őket. A Google AdMob szolgáltatás segítségével a hirdetők olyan mobilhirdetésekre tehetnek szert, melyek megjelennek a harmadik fél mobil alkalmazásain belül.

A Facebook is teret nyit a hirdetések számára, melyek a Facebook mobil alkalmazásokkal is integrálhatók. Pl. a Promoted Post app olyan tökéletesen illeszkedik a Facebook hírcsatornájához, hogy a felhasználók gyakran észre sem veszik, hogy éppen hirdetések közt tallóznak.

In-game mobilmarketing: azokra a mobilhirdetésekre utal, melyek mobiljátékokon belül jelennek meg. Az In-game reklámok pop-up bannerekként bukkanhatnak fel, egész oldalas képes hirdetésekként, vagy akár reklámvideókként, melyek betöltődő oldalak közt jelennek meg.

QR-kódok: a felhasználók beolvassák a QR kódokat s ezáltal egy konkrét weboldalra kapcsolódnak. A mobil ‘gamification‘ (játékszerűvé tétel) fogalommal összehangolt QR kódokat általában valamiféle rejtély lengi körül, ugyanis aki ezeket pásztázza, sosem tudhatja mekkorát ugrott a nyúl üregébe.

Helyszín-alapú marketing: egyes hirdetők azt szeretnék, ha hirdetéseik csak egy meghatározott területen, pl. egy mérföld sugárú körben érnének célba, tehát helykövetéssel próbálják reklámaik hatékonyságát növelni.

SMS marketing: a hirdetők üzeneteiket SMS formában küldik el címzetteikhez. Lásd még: SMS-kampány – tömeges SMS küldés

Google keresőhirdetések és hirdetésbővítmények

google mobil-alkalmazások - keresőmarketing

Google mobil alkalmazások – hirdetésbővítmények mobil készülékre

Mobil keresőmarketing: ezek alapvető Google keresőhirdetések mobilra, extra add-on kiterjesztésekkel, mint amilyen a click-to-call vagy a térképek. Ettől eltérő rokon terület a keresőmarketingnek az az ága, amely kifejezetten a mobileszközökön megjelenő nem hirdetett, hanem normál, azaz organikus Google-keresőtalálatok optimalizálásával, majd ezek felhasználásával igyekszik piaci előnyhöz juttatni az értékesítési vagy szolgáltatói weboldallal rendelkező cégeket azon a réven, hogy honlapjukat kedvező keresőtalálati pozícióhoz juttatja bizonyos keresett kulcsszavakkal, terméknévvel. 

A Google által megalkotott keresőhirdetésekkel a Google remek hirdetésbővítményeiben is részesülhetünk, ilyenek:

Mobil webhelylinkek: rendkívül hasznos bővítmények, hiszen egyszerűvé teszik a felhasználók számára az ugrást adott oldalakra a honlapon belül. A webhelylinkek különösen hasznosak a mobilmarketingben, hiszen kényelmesen használhatók a mobil eszközökön.

Click-to-Call mobil hirdetésbővítmények: ez a kiterjesztés “hívás” gombot helyez közvetlenül a reklám alá. A gombra kattintva automatikusan generálja az üzleti telefonszámot a felhasználó mobil eszközén. Bár ez egy praktikus hirdetésbővítmény, csak akkor ajánlott alkalmazni, mikor a vállalkozás nyitott a beérkező hívásokra.


A mobilmarketing a mobiltelefonokra irányuló promóciós marketing tevékenység. Célja interaktív módon kapcsolatot teremteni ügyfél és hirdető között mobil eszközök, többek között okostelefonok révén. Az egyik leghatékonyabb mobilmarketinges eljárás az SMS kampány, amelynek keretében tömeges SMS-üzenet küldés történik

Mobilmarketing kampánystratégia

Online kampánystratégia – Mobilmarketing – SMS-küldés

Tömeges sms-küldés, kampány

Tömeges SMS-küldő szolgáltatás vállalatok, intézmények számára

Kampány: SMS küldés tömeges számban

A mobileszközök, okostelefonok használatának általánossá válásával a nagy számban közel egyidejűleg igen számos potenciális vásárlónak kézbesített ún. tömeges SMS szétküldése a leghatékonyabb formájává vált a telefonos direkt marketing területén. A rövid szöveges üzenet számos okból erre sokkal alkalmasabb az automatizált élő- vagy géphangos telefonhívásnál.

Ez a szolgáltatás kiváló lehetőséget ad az üzleti vállalkozások, hatóságok, intézmények vagy akár a politikai pártok számára, hogy kiterjedt ügyfélkörükkel (törzsvásárlók,  regisztrál felhasználók, nyilvántartott tagság) élő kapcsolatot tartsanak, akciók esetén mozgósítsák őket. A csoportos üzenetküldés hasznos az operatív munkamenet megszervezésében olyan cégek, intézmények számára is, melyek ezres vagy nagyobb számú munkatárssal rendelkeznek.

Az SMS kampány hatékony mobilmarketing eszköz

A jól megfogalmazott szövegüzenetnek mindig van személyes aspektusa, az ügyfél  úgy érzi, személyesen őt szólították meg, rá gondoltak, rá számítanak, neki üzentek – így a tömegesen továbbított smsek mozgósító, például vásárlást ösztönző hatása jelentős.

Kutatások bizonyítják, hogy a szöveges üzenetváltás népszerűbb a telefonálásnál. Egy átlagos európai vállalat havi szinten 40 millió marketing célú SMS-t továbbít ügyfeleinek. A módszer alkalmassága abban rejlik, hogy ezen a révén megvalósul a személyre szabott kapcsolatteremtés ügyféllel és a direct marketing kampány a legjobb áron bonyolítható le, a küldő fél azonnali visszajelzést kap.

A mobilmarketing szolgáltatást nyújtó cégek szakemberei 0-24 órában felügyelik az SMS küldő rendszer működését. Az Arvisura SMS egyedi fejlesztésű rendszerében küldött  üzeneteket 97 %-ban megnyitják a címzettek, éppen ezért a szolgáltatásunkat igénybe vevők biztosak lehetnek abban, a legkedvezőbb ajánlatot kapják, mi több, a tömeges sms-küldés ingyenesen kipróbálható.

Tanácsok SMS-kampány indításához

  • osszuk kategóriákra ügyfeleinket érdeklődési kör, életkor, lakhely, nem vagy más kritériumok szerint
  • küldjünk a kiválasztott célcsoport tagjainak személyre szabott ajánlatokat igényeiket figyelembe véve
  • csak napközben küldjünk csoportos SMS üzenetet ügyfeleinknek, az éjszakai és hajnali órákban érkező reklámértesítések zavaróak és kontraproduktívak
  • csak aktuális, jól megfogalmazott, tömör marketing üzeneteket küldjünk – a hosszú szöveg elriasztja a vásárlókat

SMS adatbázis létrehozása

Az SMS-kampányok célközönsége naponta cirka ötven alkalommal pillant az okostelefonjára, és az alkalmak 98 százalékában el is olvassa az smsüzenet tartalmát. De hogyan gyűjtsük össze a célzott vásárlók adatait, hogyan készítsünk címlistát ügyfélkörünkről? Például így:

  1. Feliratkozási űrlap létrehozása, terjesztése.
  2. A feliratkozási forma legyen átlátható,  gyorsan kitölthető. Tartalmazza a kliens nevét és telefonszámát. Az ilyen űrlapokat érdemes az áruházláncokban terjeszteni és a céges weboldal főoldalán elhelyezni
  3. A feliratkozásért kínáljunk valamilyen bónuszt vagy árengedményt.
  4. Tüntessük fel, hogy bármikor leiratkozhatnak a csoportos SMS küldés listájáról
  5. Szervezzünk versenyt, nyereményakciókat a közösségi hálókon. Az akcióban való részvétel feltétele legyen az sms hírlevélre való feliratkozás.
  6. SMS-kampány tervezés – tömeges sms-küldés

Laptopra Gateway rendszerű üzenetküldés

sms kampány - gateway mobilra

Gateway SMS küldés

A marketingkampányokban az üzenetek küldése természetesen nem egyesével történik, hanem csoportosan, tömegesen és szinte egyidejűleg. Ehhez megfelelő programtámogatás és hardver háttér szükséges. A korszerű módszerek Gateway-jellegűek: az ilyen rendszer lényege, hogy közvetlenül egy webfelületről, vagyis számítógépünkről vezérelhető a folyamat, amelynek során adatbázis alapján mibileszköz használata nélkül történik az esemesek tömeges továbbítása a megfelelő mobilhálózatokra, amelyknek SMS-központjai az előfizetőknek kézbesítik küldeményünket. A BitSMS szolgáltatás praktikus, testre szabható adminfelületet biztosít megrendelőinek, amelyek használata nem igények szaktudást és amelyekről a marketing célú SMS-kampány könnyen levezényelhető és ellenőrizhető.

Tömeges SMS küldés ingyen?

A magyar nyelvterületen és a hazai mobilszolgáltatókra célzottan több szolgáltatónál is elérhetőek különböző SMS küldési lehetőségek, ezek kínálatát érdemes összehasonlítani. Egyes cégek megbízhatatlan, de olcsó külföldi mobilhálózatokra alapozzák belföldi sms-szolgáltatásukat. Kirívóan alacsony árak joggal kelthetnek gyanút. Mielőtt tömeges SMS kampányunkhoz a legmegfelelőbb vállalkozást kiválasztjuk, tájékozódjunk: érdemes mérlegelni a következő szempontokat akkor is, ha nem szakmánk a mobilmarketing.

Előfordulhat, hogy sok potenciális ügyfelünk még nem próbálkozott smskampány indításával. Tapasztalatunk azonban azt mutatja, hogy nincsen olyan magyarországi vállalkozás, amely ne tudná használni az interneten keresztül történő online sms küldés optimális lehetőségeit a jobb értékesítési mutatók elérése érdekében.

SMS marketing: tömeges üzenetküldés

Egy laptop lehet a marketing vezérlőpultja

Az új technológia lényege, hogy a teljes marketingkampány lefolytatásához elég egy saját laptop és egy letöltött alkalmazás, no meg egy megrendelés a marketingcégnek. A kampány tartalmáról előzetes megállapodás szükséges. Az üzenetküldés közvetlenül a notebook számítógép kijelzőjéről indítható. Előzőleg adatbázist kell feltölteni a címlista integrálásához a rendszerbe. A laptop képernyőjén minden mozzanat nyomon követhető.

Tömeges SMS marketing: üzenetküldés laptopról

Nincs szüksége mobilkészülékre tömeges sms-küldéshez: saját laptopjáról vezérelheti a marketingfolyamatot, ha a budapesti szolgáltató kínálatát veszi igénybe. Ismerkedjen meg az új online marketing technológiával.

Használjon hordozható számítógépet az üzenetkampányhoz

A mobilmarketing területén az igazi áttörést a Gateway technológia megjelenése és általánossá válása jelentette, amely a laptop-használat lehetőségeit is kitágította. Az üzenetküldés ezzel a fejlesztéssel ugyanis egyrészt egyenesen akár egy hordozható számítógépről (laptop, tablet) online indítható, másrészt tömeges méreteket ölthet. Számos mobilalkalmazás ad módot arra, hogy címlista alapján kör-sms-t (csoportos sms-t) küldjünk a címlistánkon szereplő ismerőseinknek, de ez a lehetőség csupán százas, legfeljebb ezres nagyságrendű címzett egyidejű megszólítását teszi lehetővé, ezen felül a szétküldés elég hosszú ideig eltarthat és igencsak igénybe veszi a mobileszköz kapacitását, továbbá a nyomon követés sem eléggé biztonságos és a nagyszámú visszajelzések fogadása is túl nagy terhelést jelenthet. Ezzel szemben a Gateway rendszer keretében a küldő pont nem egy mobiltelefon, hanem egy nagy kapacitású szervergép, nem ritkán teljes szerverfarm struktúráját kihasználó cloud server (felhő alapú szerver), amely megfelelő szoftvertámogatás mellett akár milliós (!!) nagyságrendben is képes szöveges üzeneteket továbbítani valamennyi mobilhálózatra – ráadásul igen nagy kézbesítési biztonsággal. Ezen felül pontosabb és  részletesebb a nyomon követés, a visszajelzések regisztrálása, továbbá számos statisztikai kimutatás ad lehetőséget egy-egy sms-kampány elemzésére.

A tömeges sms-küldés háttere

A GSM technológia gyors fejlődésével és a mobilkészülékek tömeges elterjedésével új távlatok nyíltak a telefonos marketing előtt. A vezetékes készülékekre indított reklám célú vagy mozgósító célú üzeneteket felváltotta az sms-marketing, amely az okostelefonok megjelenésével a célközönség elérésének legeredményesebb, legjobb hatásfokú módszerévé vált.

sms-marketing

Az SMS-marketing az ügyfélkör elérésének leghatékonyabb módszere

Nagyvállalatok, üzlethálózatok, márkafogalmazók előszeretettel élnek ezzel a lehetőséggel. A sikerhez persze a technikai háttér önmagában nem elegendő. Ezt számos munkafázis előzi meg.

Szükséges például az adatgyűjtés: címlista létrehozása, karbantartása – ez alapján készül a tömeges sms-küldés adatbázisa, és természetesen az sem mindegy, hogy mi áll az üzenetben. A megfelelő aktivitást kiváltó sms-szöveg megfogalmazása szakmai hozzáértést kíván, reklám-, PR- és marketing-feladat egyben.  Ugyancsak fontos feladat a megfelelő szolgáltató cég kiválasztása a lebonyolításhoz. Általában ugyanis még nagy kereskedelmi cégeknél sem célszerű a tömeges marketing sms-ek szétküldéséhez saját erőforrást és személyzetet fenntartani, gazdaságosabb erre specializálódott céget felkérni a lebonyolításra.

A professzionális szolgáltatók saját feljesztésű webfelületen teszik lehetővé megrendelőik számára a teljes üzenetkampány levezénylését és csak a kézbesített sms-ek után kérnek elszámolást. Ezen felül lehetővé teszik a rendszer ingyenes kipróbálását abból a célból, hogy a megbízó meggyőződhessen a biztonságos és zökkenőmentes működésről.

További részletek, információk itt olvashatók:

Laptop használat. Tartalommarketing.

Mobilmarketing, sms-kampány. A hirdetés, reklámfelhívás szöveges tartalma számos elektronikus úton eljuthat a fogyasztóhoz. A mobiltelefonok tömeges használata és az okostelefon megjelenése tette lehetővé a szöveges üzenetekre alapozott marketingtevékenység elterjedését. Gateway online technológia: tömeges sms küldése mobileszközre szervergépről. Üzenetkampány indítása és lebonyolítása. Mobilmarketing szolgáltatás –  mobil számítógép, laptop használat, számítástechnika. Tömeges sms küldés, mobiltelefon. ügyfélkör, célközönség, ingyen, ingyenes üzenetküldés, sms kampány, telefonos szolgáltaások