Az első SMS elküldésének éve 1992

Az első SMS elküldésének éve 1992Az első SMS-küldés története. Az ógörögök utáni, de a Google előtti korban történt az esemény. Az online kommunikáció új időszaka ekkor vette kezdetét. Jegyezzük fel virtuális noteszunkba: az első SMS elküldésének éve – 1992!

Számítógépről küldték mobilra az első SMS-t

Rövid szöveges üzenetet szolgáltatói jelleggel (azaz nem tudományos vagy kísérleti célból) a világon először 1992-ben továbbítottak személyi számítógépről a Vodafone egy munkatársának a tulajdonában lévő mobiltelefonra. Ezt tekintik a telekommunikáció történetében az első SMS-küldés aktusának. Nézzük a részleteket.

sms-kuldes
Az első sms-t 1992-ben küldték mobil telefonra számítógépről

Mikor küldték el az első SMS-t?

Már a görögök is? Hát nem éppen. A XX. század utolsó évtizedéig várni kellett erre a nagyszerű lehetőségre.

Ha hinni lehet a krónikáknak és a kalendáriumnak, no meg persze a Wikipédiának, akkor 2017-ben épp 25 esztendeje lesz annak, hogy az első sms-t elküldték. Feljegyzések szerint az első olyan SMS-t, amely már nem a fejlesztők kísérleteihez és tesztüzeméhez tartozott, hanem külső felhasználó indította útjára üzleti alapon, azaz kereskedelmi mobilhálózat igénybe vételével, és amely szövegüzenetnek egyébként „Boldog karácsonyt!” volt a tartalma, 1992. december 3-án Neil Papworth küldte el egy személyi számítógépről (tehát még nem mobileszközről) egy Orbitel 901-es telefonkészülékre Richard Jarvisnek, mégpedig a Vodafone angliai GSM-hálózatán keresztül. Válaszolni erre a küldeményre nem volt mód: a fogadó fél készüléke, mint ahogy egyetlen ekkor forgalomban lévő mobil sem, erre nem volt alkalmas, ez az opció a következő évben kibocsájtott vezeték nélküli készülékekben vált elérhetővé. (Csak zárójelben: a tény, hogy az első szövegüzenetet számítógépről továbbították mobileszközre, valamelyest párhuzamot mutat a modern Gateway rendszerű tömeges üzenetküldés online módszerével.)

1992: az első SMS elküldésének éve

Ez volt tehát a Facebook és Google előtti történelemben az első SMS… A rövid szöveges üzenet ekkor, 1992-ben indult világhódító útjára – még ha előtte is kicsit toporgott is egy helyben. „Kitalálójának” egyébként a finn Matti Makkonen fejlesztőmérnököt tartják, aki először használta a kifejezést – még 1984-ben. A szolgáltatást kifejezetten személyes szöveges üzenetek küldésére fejlesztették ki, de az első években – ebben a technika nehézkessége és a felhasználók idegenkedése egyaránt közrejátszott – még nem vált népszerűvé. 1995-ben például egy átlagos mobiltelefon-felhasználó kéthavonta küldött egyetlen szövegüzenetet.

Bár a nem csak brit tudósok által közzétett legújabb felmérések szerint az sms küldés már túl van a csúcson és ha nem is csökken a szövegüzenetek száma, de részesedése az összes vezeték nélküli technológiával továbbított információhalmazból erősen visszaesett. Ezzel együtt még mindig nagyon sokan vannak, akik leginkább ezen az úton tartják a kapcsolatot a környezetükkel – ők a 25 évvel ezelőtti fiatal felnőttek (akkori 20-40 évesek), akik később már nem vagy kevésbé szoktak át más közlési csatornákra és megszokták ezt az olyan alkalmakkor praktikus módszert, amikor saját helyzetükről (megérkeztem), állapotukról (jól vagyok), cselekedetükről (sikerült megvennem) kívánják röviden értesíteni családtagjaikat, barátaikat.

Az 1G-s (első generációs) mobil-hálózatokkal még nem lehetett SMS-t küldeni, ez a szolgáltatás tehát nem egyidős, hanem jóval fiatalabb magánál a mobiltelefonnál, és csak a 2G-s mobil-hálózatok kiépülésétől kezdve használható. Bővebben lásd még a témát érintően: A mobiltelefonok története, fejlődése – illetve: Mobiltelefon generációk.

Valami a kifejezés eredetéről. Az SMS betűszó angol rövidítés: Short Message Service – ami szó szerint rövidüzenet-szolgáltatást jelent. Tehát a három betű a mobiltelefonnal küldött rövid terjedelmű, meghatározott karakterszámú (160) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatásnak a neve, nem pedig magáé az üzeneté. Azonban a nyelvfejlődés úgy hozta, hogy az SMS a magyar nyelvben már régóta magát a szöveges üzenetet jelenti és a szolgáltatást, holott benne van a 3 betűben ez a jelentés is, SMS szolgáltatásként tartják számon.

És ha már a nyelvről szó esett…

A mobilüzenetek nyelvezete, hatása

Az SMS történetének negyedszázada alatt az üzenetírók egy külön nyelvet alkottak, amelynek jellegzetessége a végletekig egyszerűsített írásmód és a rengeteg rövidítés. Stílszerűen: az smsnyelvben az 5letes 1×ű +oldások tö+esen fordulnak elő, ezzel gyorsítva a begépelést. Ugyancsak jellemző az emotion ikonok, emotikonok (érzelmet kifejező kis képecskék ikonok), azaz a hangulatjelek sűrű használata. Ezek küzül a szmájli – „smiley” – a leggyakoribb és legismertebb: :).

Az sms-nyelv folyamatosan változik, alakul, formálódik az igényeknek megfelelően és nagy eltérések is lehetnek például a felhasználói korcsoportok nyelvhasználata között. A nagyi valószínűleg egy kukkot sem ért abból, amit tini unokája ír és küld a barátnőjének. A mobilnyelv változásában emellett olyan változásokat is megfigyelhetünk, mint a beszélt nyelvben, és itt nemcsak pozitív tendenciák léteznek: egyszerre van jelen a kreativitásra valló fejlődés és primitivizmusról árulkodó igénytelenség. Ezzel együtt az esemesnyelv olyan új nyelvhasználati forma, melyet a nyelvhasználók a hagyományos íráskészségeik mellett hatékonyan és hasznosan tudnak használni. Tudott dolog, hogy a kétnyelvűség pozitívan hat szellemi képességeinkre: ez akkor is igaz, ha egy nyelv két változatát használjuk. Azok a nyelvhasználók, akik képesek a normál nyelvhasználat mellet az sms-nyelvet is effektíven használni, azok bővítik nyelvi, és ezzel szellemi készségeiket.

Az esemesezésnek személyiségformáló és társadalmi hatásai is vannak. Egyetemisták körében zajlott vizsgálat szerint azok, akik jobban szeretnek SMS-t küldeni, mint másokat felhívni és beszélni velük, magányosak és szorongók. Vagy: megvizsgálták az autóvezetés közbeni SMSezést is. Az eredmény: mind az üzenetküldés, mind a fogadás rontja a vezetési teljesítményt. Keverednek tehát a kedvező és kedvezőtlen vonások.

Számos tanulmány született az SMS küldés gyakorlatának egyéb hatásairól, így természetesen arról is, hogy a mobilmarketing területén hogyan alkalmazhatók üzenetkampányok. Gyakorlatilag minden felmérés azzal megállapítással sommázható, hogy a tömeges számú SMS-küldés a leghatékonyabb mobiltelefonos marketingtevékenység – ami azt is jelzi, hogy ez a technológia ma már az üzleti életben legalább akkora jelentőségű, mint a felhasználók személyes életében.

az első sms elküldése
Az SMS története: az elsőt 1992-ben küldték számítógépről mobil telefonra. Online kommunikáció: SMS küldés és mobilmarketing

Online kommunikáció: az SMS küldés hatékony mobilmarketing eszköz

Az SMS küldés története

Az első SMS-t a világon üzleti jelleggel 1992-ben továbbították egy személyi számítógépről a Vodafone egy munkatársának a tulajdonában lévő mobil telefonra. Manapság a személyes kapcsolattartás mellett a tömeges SMS küldési technológia kínálta lehetőségeket úgy tartják számon, mint a leghatékonyabb mobilmarketing tevékenység egyikét.

Az első SMS elküldésének éve 1992 – Kulcsszavak Google kereséshez: számtech – it technológia, sms küldés laptopról, vezeték nélküli mobil telefon, rövid szöveges üzenet, azonnali üzenetküldés laptop kijelzőről, okos mobiltelefon, első smsküldés, sms nyelv, online kommunikáció, Google első hely – Az SMS története: az elsőt 1992-ben küldték számítógépről mobil telefonra. Online kommunikáció: SMS küldés – mobilmarketing