VPS szerver bérlés

Szolgáltatás: szerver bérlés, virtuális szerverek ez a honlapszöveg tartalmi optimalizáláson esett át A VPS bérlés a webtárhelyszolgáltató vállalkozások szerverüzemeltetői és értékesítési konstrukciója, mely szervergépek erőforrásának a felosztása és elkülönítése alapján működik. Virtuális szerverek mint értékesítési gyakorlat Gyakorlati szempontból virtuálisnak azt a szervert nevezzük, amelynek bérlése nem valóságosan létező fizikai szervergép bérbe vételére irányul, hanem azt … Olvass továbbVPS szerver bérlés

2015: megszűnt a Windows 2003 támogatása!

Féljünk-e a zombi-hálózatok kialakulásától? Megoldás az új op-rendszer vagy a felhő?

windows-server-2003-nem-frissul
Többé nem frissül a Windows Server 2003

A 2015-ös év nagy változásokat hozott a számítógép-használók és a rendszergazdák életében. Megszűnt a Windows XP és a Windows Server 2003 frissítése, technikai támogatása. Míg az előbbi megszűnése javarészt a magánszemélyek életét nehezítette meg, addig az utóbbi hír sok kis és középvállalatot, intézményt késztet cselekvésre. A július 14-i leállás után egy hónappal, a Softchoice IT vállalat 200 cég 91 ezer szerverét vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a gépek 21 százalékán még mindig a sérülékeny program fut.

Támadnak a zombik?

A kritikus frissítések megszűnése nemcsak a rendszerek instabillá válását jelentheti, komoly esély van rá, hogy „zombi hálózatok”, „zombi gépek” alakulnak ki. A szerverüzemeltetők számára a megoldást az jelentheti, ha új operációs rendszert telepítenek, vagy átköltöznek egy felhőszerverbe. A VPS szerver szolgáltatást nyújtó cégek mindig a legfrissebb szoftvereket használják, és szerződésbe foglalt kötelességük megvédeni az adatainkat. Ha hűséges a Microsofthoz, választhatja a Windows Server 2012-t. Ha erre váltunk, előfordulhat, hogy a rendszer nem támogatja hardverünk processzorát, emellett sokan óckodnak a Windows Metro felülettől. Nekik azt ajánljuk, hogy várják meg a jövő éven megjelenő Windows Server 2016-ot.

Kardinálisabb probléma az alacsony költségvetésű szerverfarmok, szervertermek üzemeltetőinek hanyagsága, akik továbbra is üzemeltetik a fertőzött, elavult rendszereket. Ahogyan a Serverwatch.com írja, a 2015-16-os évben új lökést kap a heckerkedés. A Windows Server 2003-as gépek fertőzött hálózatai még éveken keresztül nyújthatnak segítséget a kalózoknak, például a túlterheléses vírustámadásokhoz. Emlékezhetünk, hogy 2011-ben egy 4 millió PC-ből álló zombihálózat borzolta a biztonsági szakemberek kedélyeit. A feltételezések szerint a mostani helyzet sokkal komolyabb, sokkal magasabb lehet a vírussal fertőzött gépek száma.

Amerikai informatikai szakértők – együttműködve a Microsoft szakembereivel – azt szeretnék elérni, hogy ne csak a licensz nélküli programok használata legyen büntethető, hanem azokat is vonják felelősségre, akik engedélyezik a támogatás nélküli Windows serverek csatlakozását az Internethez. Amennyiben az ügyben nem történnek konkrét lépések, úgy előfordulhat, hogy a 2016-os évben a „zombi szerverek” megnövekedő adatforgalma miatt a világon mindenhol lassulni fog az internetelérés sebessége.

Ha az Ön gépén még mindig valamilyen elavult rendszer fut, ne késlekedjen, cselekedjen.

Olvass tovább2015: megszűnt a Windows 2003 támogatása!

Windows 10: az új generáció

Új operációs rendszer – nem lesz mindenki számára ingyenes

windows 10 funny operacios-rendszer
Slágertéma: a Windows 10 operációs rendszer

A számítógép sokak számára egyet jelent a Windows-zal. Kezdő felhasználók és az idősebbek számára érthetetlen és felfoghatatlan, hogy ha egy számítógépet bekapcsolnak, ne a Windows keretrendszer induljon el. Ehhez nagymértékben hozzájárult a Windows XP sikere, amit annak köszönhetett, hogy a számítógépet képessé tette az internetes böngészésre, valamint a hétköznapi munkafolyamatokat is online formában kísérelte meg végrehajtani. Már a Windows XP, NT (szerver) megjelenésekor a Microsoft vezére arról álmodott, hogy megszűnhet a merevlemezre telepített operációs rendszer, és minden munkánkat, dokumentumunkat, file-unkat a Cloud, vagyis felhő szerverben tárolhatunk. Sajnos ezek a törekvések a Windows Vista rendszerben nem valósultak meg, a rendszer lassú és hibás volt, ezért a Microsoft leszűkítve a fejlesztési időt, kiadta a Windows 7-et, mely a mai napig a legstabilabb és leghasználhatóbb rendszer. Ezután a táblagépek világába belegabalyodva készült el a Windows 8 és javított változata, a 8.1. Mivel egy teljesen új stílust világot próbált a szoftvergyártó meghódítani, nem lepődtünk meg azon, hogy ennek a rendszernek az eladási adatai nem rengették meg a világot. A sorozatos fiaskók után döntött úgy a Microsoft, hogy alapvetően átgondolt stratégiával, és az új hardverkövetelményeknek megfelelve, de a régebbi számítógépekre és szerverekre is tekintettel megalkotja a Windows 10-et. Az előrelépés mértékét kívánták jelezni azzal, hogy a gyártó kihagyta a 9-es számot.

Hardverigény

A cég a korábbiakkal ellentétben, ügyelt arra, hogy az új op-rendszer futtatható legyen minden olyan gépen, amelyen a 7-es és 8-as verziók problémamentesen működtek. A részletes hardver igény megtekinthető itt.

Licenc. Kinek lesz ingyenes?

A Windows 10 licensz vásárlásával kapcsolatban rengeteg különböző hír látott már napvilágot. Ami biztos, hogy a Windows 7, 8 és 8.1 tulajdonosok (akik legális, regisztrált verzióval rendelkeznek) korlátozott ideig ingyen frissíthetnek, ha a Microsoft weboldalán lefoglalják az új verziót.

Sokáig úgy hírlett, hogy a Microsoft teljes „amnesztiát ad” a kalózverziók használói számára. Most úgy néz ki a dolog, hogy aki kalóz windowst használ, az lehetőséget kap a Windows Insider  program keretében arra, hogy csatlakozzon a tesztelői csoporthoz. A tesztcsoport tagjai olyan Béta verziókat kapnak, melyek nem működnek tökéletesen, s a csoportban résztvevők tapasztalatai alapján javítja a Microsoft a hibákat. A részvételért cserében a cég 1 évig ingyenesen biztosítja a teljes verziót a felhasználók számára.

Olvass továbbWindows 10: az új generáció

Laptop és számítógép hűtése. Ventilátor tisztítás

Számítógépek hűtése – tippek

A laptop ventilátor tisztítása a rendszeres karbantartás része. Notebook szervizben percek alatt elvégzik. Forduljon a javítóműhely munkatársaihoz, ha azt vette észre, hogy laptop készüléke túlmelegszik. Asztali PC esetében a hűtőegységek tisztítása házilag is elvégezhető, a huzamos laptop-használat azonban szakértői kontrollt igényel.

számítógép hűtés - laptop ventilátor
Ha nem gondoskodunk a számítógép hűtéséről

Karbantartási ötletek, tippek, trükkök

Hűtéstechnológia. Ismerjük-e azokat a feladatokat és szerelési munkákat, melyeket az asztali számítógépek és laptopok hűtési rendszerével kapcsolatban kell elvégeznünk? Tudjuk-e, hogy a rosszul szerelt, nem karbantartott, rendszeresen nem tisztított ventilátor nemcsak alkalmatlan a berendezés üzemi hőfokának fenntartására, de komoly veszélyforrás is lehet féltett notebook vagy PC hardvereszközünk számára?

A hűtőborda és karbantartása házilag

Az első feladat, amit el kell végeznünk, a megfelelő hűtőbordák felhelyezése. A processzorok hűtőbordája típustól függően fém feszítőlappal vagy műanyag tüskék segítségével rögzíthető. Mindkét esetben a processzor és a hűtőborda közzé hűtőpasztát kell kennünk. A hűtőpaszta (általában ezüst kolloid keveréke egy olyan kenőanyag, mely kitölti a hűtendő felület és a hűtőborda felülete közötti hézagokat. Érdemes ebből a jobb minőségűt használni, mert a processzor élettartama is függ ettől. Néha a világcégek is abba a hibába esnek, hogy nem kellő körültekintéssel választják ki a gyártás során használt anyagokat, az Intelnél is előfordult hasonló hiba, a silány minőségű hűtőpaszta jelentősen csökkentette a tuningolt processzorok élettartamát.

tipp:

  • alapesetben kétévente érdemes portalanítani (kiporszívózni) a számítógépházat, ilyenkor vegyük le a processzor hűtőbordáját, és kenjünk fel új hűtőpasztát. Az idő múlásával valamint a túlzott igénybevétel hatására a paszta megkeményedhet és elveszíti hővezető tulajdonságait.
  • ha a hűtőbordát nyomtatott áramkörhöz kell erősíteni, mindenképpen használjunk rugós csavarokat
  • ha laptopunk van, évente tisztíttassuk szervizben

PC és laptop ventilátor

A PC ventilátorok üzemidejének egyértelmű végét jelzi, ha valamilyen hangot ad ki. Ilyenkor próbálkozhatunk házi barkácsolással. A ventilátor tetején lévő matrica eltávolítása után elérhetővé válik a rögzítő csavar, ennek oldása után portalanítjuk a csapágyat, egy csepp gépolajjal kenjük. Ezt a javítást csak ideiglenesen vagy akkor ajánlott, ha nem lehetséges új ventilátor beszerzése, mivel később előfordulhat, hogy végleg leáll a laptop ventilátor és többszörösét kell költenünk a hűtött alkatrész cseréjére, mint amennyibe egy új szélfúvó forgattyú került volna. Ha tehetjük, vegyünk golyóscsapággyal szerelt ventilátort, csendesebb és megbízhatóbb a hagyományosnál.

Olvass továbbLaptop és számítógép hűtése. Ventilátor tisztítás

Merre halad a szervergyártás?

fx2-power-edge szerver elhelyezés
A Dell PowerEdge FX2 szerver konfigurációja – (forrás: www.dell.com)

A jó szervernek úgy csökken a mérete, ahogyan nő a teljesítménye.

A számítástechnika világában nem összeesküvés elmélet, hanem tény az, hogy a gyártók évekkel korábban kifejlesztett technikákat dobnak piacra. Biztosak lehetünk abban, hogy a neves gyártók széfjeiben ott lapulnak a 4-5 év múlva piacra kerülő termékek kifejlesztett prototípusai. Ez azonban nem a felhasználók átverése miatt van így. Egy-egy új processzor kifejlesztésére több évet és sok millió dollárt költenek. Az új lapkákhoz új gyártósort, esetleg új gyárat is kell építeni. Ha a gyártók nem maximalizálnák a bevételeiket, úgy nem térülnének meg a befektetéseik, s nem tudnának tovább fejleszteni. Felmerülhet a kérdés, hogy ha manapság az egyszerű felhasználók számára 6 vagy 8 magos számítógépeket árusítanak, szerverszinten pedig megszokott a 24-48 mag, miért nem jutott ez korábban a gyártók eszébe.

A válasz egészen egyszerű, a korábbi eszközökkel túl hosszú idő lett volna a mostaniakhoz hasonló gépeket tervezni. Az új eszközök számítási kapacitása nagyobb, így fejlettebb és bonyolultabb számítógépeket tudnak tervezni. A számítástechnikában figyelhető meg a hatványozott evolúció.

Olvass továbbMerre halad a szervergyártás?

VPS szolgáltatás – virtuális szerver bérlés

Linux és Windows VPS szerverek kedvezményes bérlése. A virtuális szerver a fizikai szerver egy elkülönített, önálló erőforrásokkal rendelkező része, amelyet az ügyfelek kibérelhetnek. Ez a korszerű technológiájú  szolgáltatás veszi át a helyet a hagyományos webtárhely-bérlési és a szerverbérlési konstrukcióktól. A virtuális szerver bérlés vagy VPS hosting olyan szolgáltatás, amelyre az igényes felhasználónak szüksége van. Az ügyfél akár … Olvass továbbVPS szolgáltatás – virtuális szerver bérlés