X

Házhoz jön a masszázsszalon

Mohamed próféta

Állítólag Mohamed próféta egyszer azt mondta híveinek, hogy magához hívja a hegyet, és majd annak tetejéről fog imádkozni értük. Ám miután a többszöri felszólítás ellenére a hegy nem jött közelebb, a próféta nem jött zavarba, hanem azt mondta: Ha a hegy nem jön Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Ennek nyomát nem találjuk a forrásokban, ám az tény, hogy a Korán 20. szúrájában a próféta többször azzal fenyegeti ellenségeit, hogy ő képes elmozdítani a hegyeket. Mint ahogy tény az is, hogy a nyugati világban közismerté vált ez a mondás ebben a formában:

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

A jelentése nagyjából ez: bár várhatunk a csodára vagy arra, hogy számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, mégis jobb, ha mi magunk cselekszünk boldogulásunk érdekében.

Ez többszörösen is igaz lehet a modern kor embere számára, ha például egészségünk megőrzéséről van szó: a mi aktív közreműködésünkre is szükség van.

Lehetségesek azonban másfajta, olykor szinte az eredetivel ellentétes értelmezések is. Újabban a marketing-szakmában bukkan fel elég gyakran szlogenként a próféta kijelentése. Általában ilyen vagy hasonló értelemben: nem kell neked erőfeszítéseket tenned, mi elvisszük hozzád a szolgáltatást, a terméket.

Igaz lehet ez az állítás például masszázsra is.

Mivel az embereknek egyre kevesebb idejük van a pihenésre, emiatt sokan jobban szeretik, ha nem kell a lábukat sem kitenniük otthonról egy szolgáltatás igénybevételéhez. Ilyen esetekben jön jól a pizzafutár-szolgálat vagy az online rendelhető hordozható masszázságy.

A professzionális masszázságy minden masszázsszalonban olyan alapvető kellék, amely meghatározza az ott nyújtott élményt. Ha azonban valaki az otthonában szeretné átélni a teljes ellazulást, erre is van több lehetősége.

Masszázságy masszőrök részére

Masszázságy összecsukva

A szakma legjobbjai nemcsak a szalonokban vállalnak masszázst, hanem szívesen mennek házhoz is. Ha te sem csak egy szalonban akarsz dolgozni, hanem házhoz viszed a pihenést, akkor a hordozható masszázságy a neked való! Ezek az ágyak könnyen összecsukhatók, kis helyen elférnek, és fajtától függően 15-20 kg súlyúak, ráadásul nagyon strapabírók (akár 250 kg-t is elbírnak!). A még nagyobb kényelemért pedig a fej-, kar- és könyöktámasz gondoskodik.

SPAPRO ® LUX 3 – PROFESSZIONÁLIS MASSZÁZSÁGY

Ne feledd! A hordozható masszázságyak segítségével a munkahelyed bárhol lehet, így számodra sem lesz monoton a munkavégzés. Ez egy remek lehetőség arra, hogy változatos szolgáltatásokat nyújts!

A masszázságyak nagy választékban elérhetők a masszázsoutlet.hu weblapon, ahol kényelmesen, egy laptop előtt ülve, vagy akár egy tablet gépről is kiválaszthatod és megrendelheted a munkádhoz leginkább megfelelő masszázságyat, és a hozzá tartozó kiegészítőket.

Nem kell aggódnod a szállítás miatt sem, hiszen a felszerelések ingyenes kiszállítását a megbízható GLS futárszolgálat végzi, és már másnap használatba vehető a termék. Az 1 év jótállás pedig garancia arra, hogy nem fogsz a termékben csalódni a nálunk beszerzett mobil eszközök minőségében.

Ha mégis kérdésed lenne, írj nekünk ide (katt a linkre): MASSZÁZSOUTLET vagy lépj velünk kapcsolatba a +36/30 38-66-334-es telefonszámom. Bízunk abban, hogy tudunk segíteni.

Masszázságyak a felhasználók otthonában

Aki rendszeresen és hosszabb távon kívánja otthonában igénybe venni szakképzett masszőrök munkáját, annak érdemes lehet saját célra beszereznie egy professzionális felszerelést. Vannak, akik nem szívesen fekszenek olyan felületre, amelyen azelőtt és másik kliens teste pihent – megelőzhetjük ezt a viszolygást, ha beszerzünk magunknak egy állandó ilyen saját ágyat, így nemcsak a berendezés higiéniája felől lehetünk biztosak, hanem például megtakarítjuk a felállítással-összecsukással járó időt. Találja meg az Önnek leginkább megfelelő mobil masszázságy típust a fentebb megadott linkre kattintva.

market:
Related Post