A vizeletelemzés útja az uroszkópiától a genetikai tesztekig
Köztudott, hogy a vizeletvizsgálat segít számos betegség diagnosztizálásában és különböző élettani folyamatok megismerésében. A vizelet általános analízise manapság a rutinvizsgálatok közé tartozik, segítségével fény derülhet egyebek mellett az anyagcsere és a veseműködés rendellenességeire, a húgyúti fertőzésekre.
Arra már az ókori tudósok is rájöttek, hogy a vizelet információkkal szolgál a szervezet állapotával és a betegségekkel kapcsolatban, ám évezredekbe telt, amíg az orvostudomány fejlődése lehetővé tette, hogy a vizeletvizsgálat helytálló, pontos diagnózisokhoz vezessen.
Az uroszkópia kezdetei és a sokhasznú húgy
A vizeletnézést mint diagnosztikai módszert már az orvostudomány atyjaként számon tartott Hippokratész is alkalmazta a Kr. e. 5. században. Összesen 22 hexametert szentelt munkáiban az urológiának, s konkrét betegségek felismerését is lehetségesnek tartotta a vizelet fizikai tulajdonságai alapján: „Azoknál, akiknek a vizeletéből homok vagy tophus csapódik ki, elgennyedt daganat van a nagyvéna (vena cáva) mellett… Ha a vizeletben csak vér van, a vénákkal van baj. Amikor a vizeletben mintegy kis hajszálak vannak, tudnunk kell, hogy a veséből és ízületi bajokból származnak. Ha a vizelet átlátszó, de időnként korpaszerű részecskéket tartalmaz, a hólyagot rüh támadta meg.”
A húgy azonban nem csupán az ókori orvosok fantáziáját mozgatta meg: a rómaiak felfigyeltek – ammóniatartalmának köszönhető – fehérítő, fertőtlenítő tulajdonságára, ezért mosókonyhákban, cserzőműhelyekben használták, sőt fogfehérítés céljából öblögettek is vele. A változatos adónemeket kiötlő Vespasianus császár (9–79) azért vetett ki sarcot az illemhelyekre, mert azokat általában gyapjúkallózók üzemeltették, akik ilyen formán ingyen jutottak hozzá a munkájukhoz szükséges értékes vizelethez.
A vizeletnézés fénykora
Bizánc és a költői kórképek
A bizánci orvosok vizeletdiagnosztikája antik elképzeléseken nyugodott, a szerzők általában Hippokratészra és Galénoszra hivatkoztak, s a nagy elődök által lefektetett alapokon haladva idővel rendszeres stúdiummá fejlesztették az uroszkópiát. Nem feltételezték, hogy a vizeletvizsgálat mindent megvilágít, elsősorban a vér állapotára, a máj vérképző erejére, az emésztésre és különböző betegségekre következtettek belőle. Jelentős kritériumok — mint az íz, a szag, a hőmérséklet — még nem szerepeltek a bizánci urognosztikában.
Emeszianosz (7. vagy 9. század) Peri úron (A vizeletekről) című művében még viszonylag egyszerűen osztályozta a vizelet jellegzetességeit. Öt színt (fehér, halványsárga, lángszínű, vörös, és fekete), kétféle konzisztenciát (híg és sűrű), háromfajta folyadékminőséget (olajszínű, olajszínezetű, olajos) és kétféle üledéket (szuszpenzió és szilárd) különböztetett meg. A szuszpenzió lehetett sima, vagy nem-sima, a szilárd üledék pedig csirkepihetoll-szerű, virágsziromszerű, korpaszerű és árpaszerű. Ez a felosztás képezte az alapot, ám a következő évszázadokban a megkülönböztethető színek száma húsz fölé emelkedett, valamint nőtt az egyéb komponensek variációs lehetősége is, ezzel több száz kombinációt véltek felismerni.
A bizánci korból fennmaradt orvosi műveknek legalább egyharmada kizárólag a vizeletnézés elméletét és gyakorlatát taglalja. Ezek a művek kezdetben arab közvetítéssel jutottak el a Nyugathoz, mely az uroszkópiáját szinte teljes egészében bizánci szerzőknek, elsősorban Theophilosnak (7. sz.) köszönheti.
Uroszkópia Salernóban
A 11-14. században virágkorát élő legendás salernói orvosi iskola az antik és bizánci hagyományok nyomán kezdte a gyógyítást, ám idővel ezt az irányzatot felváltotta a korban fejlettebbnek számító arab és zsidó orvoslás. A páratlan tolerancia – orvostanárai között arabok, zsidók, afrikaiak és nők is voltak – az intézményt a középkori Európa leghaladóbb szellemiségű tudományos központjává emelte.
A salernói egyetem egyik leghíresebb tanára, Maurus Regulae urinarum című könyvében behatóan foglalkozott a különböző betegségeknél nyerhető vizelet vizsgálatával. Igyekezett a vizelet színéből, szagából, ízéből, zavarosságából diagnosztizálni a betegségeket és megállapítani azok súlyosságát. Az orvosi praxisban a vizeletvizsgálatot tartotta a legfontosabb diagnosztikai eljárásnak.
Gilles de Corbeil, a salernói és a Montpellier-i orvosi iskola anatómusa 352 – hexameterben írt – tankölteményben foglalta össze a vizelettel kapcsolatos orvosi ismereteket, De urinis című könyve évszázadokon át referenciának számított az urológiában.
A legbeszédesebb váladék
A középkorban, különösen annak kései szakaszában a testváladékok vizsgálatának igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. A korabeli kórtan szerint a betegség anyagát a szervek a váladékaikkal együtt választják ki. Valamennyi váladék közül a vizelet vizsgálatára fordították a legnagyobb figyelmet, mivel úgy vélték, hogy az a négy kardinális testnedv filtere, s így azok kóros összetevőit is tartalmazza.
Az uroszkópia legnagyobb tekintélyei azt állították, a vizeletből meg tudják állapítani a betegséget, annak helyét, a beteg életkorát, sőt nemét is. Walter Agilon, a Compendium urinarum című orvosi könyv szerzője odáig ment, hogy a betegségeket a vizelet színe szerint csoportosította.
A 14–15. század orvosai a vizeletvizsgálatnál megfigyelték a folyadék színét, (20 változatot különböztettek meg) sűrűségét, zavarosságát, epe-, vér-, gennytartalmát. Megízlelték, így állapították meg a cukorbetegséget. Az üledék vizsgálatára külön szabályokat dolgoztak ki. A vizelet ülepedését négy rétegbe osztották be. A felsőréteg alakelemei a fej betegségeire voltak jellemzők. Az alatta következő a mell, a harmadik réteg a has, a legalsó réteg a húgy- és ivarszervek betegségeire mutatott.
Tekintetbe véve, hogy mi mindenre következtettek a középkori gyógyászok a beteg vizelete alapján, nem csoda, hogy a buzogányformájú vizeletes üveg (lombik) az orvosi szaktudás és tekintély szimbólumává vált.
Az uroszkópiától a mikrobiológiai vizsgálatokig
A vizeletvizsgálatot a természettudományok fejlődése, s kiváltképp az első mikroszkópok megjelenése helyezte új alapokra. A 18. században a vizelet kémia összetétele iránti széles körű érdeklődés több normál és patológiás vizelet-összetevő felfedezéséhez vezetett. A 19. század urológusai nagy előrelépéseket tettek a kvalitatív vizsgálati módszerek terén, eljárásaik magukba foglalták a kémiai elemzést, a vizelet fajsúlyának meghatározását, az üledék vizsgálatát és a bakteriológiát.
A hagyományos vizeletnézés sokat veszített a hiteléből, egyre inkább perifériára szorult a hivatalos orvoslásban, s a 19. századra jellemzően a képzetlen, önjelölt gyógyítók eszközévé vált. Az antik eredetű uroszkópia kiindulási tézise – a testnedvek egyensúlyának és az egyensúly felborulásának elmélete – megcáfolódott, ám a több évszázados megfigyelések olyan eredményeket is hoztak, melyeket a későbbi korok hasznosítani tudtak a diagnosztikában és a gyógykezelésben. A középkor egyik fontos diagnosztikai módszerének – a vizelettel teli üveget a fény felé tartották, s a folyadék színéből következtettek a betegségre – hatásosságát angol kutatók bizonyították be a kétezres évek elején. A anyagcsere során keletkező, vizeletbe ürülő metabolitok ugyanis valóban sokat elárulnak az ember étrendjéről. S bár a napjainkban alkalmazott laboratóriumi módszerek nem engednek teret a vizeletnézés gyakorlatában évszázadokon át alkalmazott spekulációknak, az uroszkópia bizonyos tapasztalataiból releváns vizsgálati metódusok fejlődtek ki.
Az általános vizeletvizsgálatnak fontos fázisa maradt a fizikai tulajdonságok meghatározása, amely magába foglalja a szín, a zavarosság és a fajsúly megállapítását. Ám a 21. században ez csupán az eljárássorozat egyik eleme, melyet kiegészítenek a kémiai vizsgálatok (különböző vegyületek kimutatása), illetve a mikroszkópos vizsgálat, amellyel azonosíthatók és megszámolhatók a vizeletben lévő sejtek, kristályok és egyéb komponensek, úgymint a nyák vagy a különböző baktériumok (Pseudomonas aeruginosa, E. coli, Enterococcus faecalis stb.) A mikrobiológiai vizsgálat része a vizelettenyésztés, mely a vizeletben található gombák és baktériumok kimutatására, illetve utóbbiak antibiotikum-rezisztenciájának megállapítására szolgál. A kórokozó mikroorganizmusok gyakran fertőzött víz révén kerülnek a szervezetbe, ezért az emberi fogyasztásra szánt vizeket rendszerszinten fertőtlenítik az ivóvízkezelés komplex folyamata során.
Az egyszerűbb vizelettesztekhez ma már nem szükséges laboratóriumi felszereltség és klinikai környezet. Az önellenőrzés fontos eszközei a vizeletvizsgálati gyorstesztek, segítségükkel viszonylag pontos képet kaphatunk szervezetünk általános állapotáról, gyanú esetén pedig egyszerűen és gyorsan megbizonyosodhatunk arról, szükséges-e mielőbb orvoshoz fordulnunk például a vizeletben megjelenő vér vagy emelkedett cukorszint miatt. A legismertebb gyorstesztek közé tartozik az egyszer használatos terhességi teszt, mely kimutatja a vizeletben annak a hormonnak – a Humán Chorialis Gonadotropinnak (HCG) – a jelenlétét, amely a petesejt beágyazódásakor kezd el termelődni. Így akár már a fogamzást követő 10–12. napon fény derülhet a terhességre.
Mi van még a vizeletben?
Napjainkban a vizeletből rengeteg információ nyerhető a szervezet állapotával, esetleges kóros elváltozásaival kapcsolatban, de a lehetőségek még korántsem merültek ki. A legújabb klinikai kutatások ígéretes eredményei alapján valószínűsíthető, hogy a molekuláris biológia gyors fejlődésének köszönhetően mind komplexebbé váló vizeletvizsgálatok bizonyos daganatos betegségek szűrésének új, hatékony és gyors alternatíváit kínálják a közeljövőben. A fejlesztés alatt álló specifikus genetikai tesztek képesek lesznek kimutatni a sejtszintű elváltozásokat a vizeletből. A kétezres években már biztató eredmények születtek a prosztatarák és húgyhólyagrák korai diagnosztikája terén.
A tudománytörténeti áttekintést írta: H. T.
Gyógyászati technológiák, kezelések
Az ivóvíz-fertőtlenítés fontossága. Műanyag eszközök a gyógyászatban.
gyógyászat, tudománytörténet, tudomány, fertőtlenítési technológia, vizeletelemzés, pseudomonas baktérium, orvostudomány, természetgyógyászat, urológia, technológiai vízkezelés, ipari műanyag tartály, ivóvíz kezelés műanyag tartályban, húgy vezeték, fertőző anyagok, https://twinoxide.hu/ivoviz-kezeles/