Kivonják a forgalomból a Note 7-et

okostelefon, mobiltelefon tömeges kiégett
Töltés közben kiégett okostelefon a Samsungtól.

Példa nélküli lépésre szánta el magát a Samsung

A mobiltelefon gyártás történetében precedens nélküli, hogy egy nagy márka vezető készülékét visszavonják a marketing szakértők. A Samsung lépése nem annyira váratlan, és nem is annyira önszántából lépte meg a gyártó, hiszen az újraszerelt okostelefonok között is volt olyan készülék, amely felgyulladt.

A marketing fiaskó megtépázhatja a teljes cégbirodalmat

Sok marketingszakember véleménye szerint már megkésett a modell teljes kivonása és a negatív hatások a beszállítókon, a komponensgyártókon is éreztetik hatásukat. A Samsung hivatalos közleményben visszavonta az összes eladott készüléket és visszafizette a vételárat, mely marketing szempontból valamit visszaadott a cégnek, hisz a felelősségvállalást bizonyította, azonban a befektetői bizalmat elveszítették és már a bejelentéskor 10 százalékot esett a cég részvényeinek ára.

A készülék visszahívását nehezen vállalta be a Samsung. Az első robbanások és kigyulladások után azt kommunikálták a marketing üzeneteikben, hogy csupán néhány akkumulátor típus esetében történhet katasztrófa. A kedélyek megnyugtatása után azonban egyre több biztonságosnak mondott okostelefon is elfüstölt.

Hogyan cserélnek tömegesen okostelefont?

Mivel a Note 7 milliós nagyságrendben van használatban, ezért nem elég tömeges SMS-t küldeni a tulajdonosoknak, azok nehezen hozzák vissza az esetleg jól működő telefont. A Samsung a marketing kampányon túl ezért hardveres megoldásokat is bevetett. Az új frissítés letöltése után a telefont csak 60 százalékos kapacitásig lehet feltölteni, bizonyos alkalmazások nem működnek, egyes országokban pedig csak egy üzenet jelenik meg a képernyőn, amelyben arra kérik a tulajdonost, hogy vigye vissza a boltba a mobiltelefont.


Kivonják a forgalomból a Note 7-et, hogy ne okozhasson további károkat a tulajdonosoknak és a gyártó hírnevének egyaránt. A Samsung marketing kampány szakemberei visszavonták az összes Note-7 okostelefont, amiről üzenetet küldenek minden tulajdonos készülékére, akik becserélhetik a telefonokat egy másik modellre vagy visszakérhetik a pénzüket. Hihetetlenül izgalmas és érdekes témák, melyeket érdemes tovább olvasni: hír, újdonság, mobil kommunikáció, akkumulátor, marketing kampány, okostelefon, Samsung.