Konkurencia elemzés

versenytárs konkurencia elemzés

Az internet hőskorában még alig voltak cégek a világhálón, csak kevesen tehették meg, hogy tárhelyük, weboldaluk legyen. Így, ha valaki elkészítette egy oldalt, az nagy valószínűség szerint meg is jelent. Más a helyzet azonban manapság, amikor szinte pillanatok alatt létrehozható egy oldal, akár ingyenes felületeken is, azonban, ahhoz, hogy az oldal a megfelelő helyen jelenjen meg a keresőkben, számos dologra kell odafigyelnünk.

Ilyen fontos dolog a konkurencia. Miért is kell figyelnünk és elemeznünk őket?

Egyrészt a versenytárs elemzés megmutatja, hogy egymáshoz képest hol is helyezkedünk el az organikus megjelenések tekintetében.

Másrészt nem csak a pozícióinkat kell egymással összehasonlítani, de a kulcsszavainkat, a célzásunkat is. Figyelni kell, mely kulcsszavakra helyezi a hangsúlyt, melyek azok, amiben erős, és hol vannak a gyenge pontjai, ahol könnyen felébe kerekedhetünk.

Ráadásul nem csak 1 konkurenciát kell figyelnünk! Egy-egy cégnek lehet jó pár olyan versenytársa, akik hozzá hasonló pozícióban vannak. Nem mindegy tehát, melyik céget, hányszor jeleníti meg a kereső a látogatóknak.

Egy jól elvégzett konkurencia elemzés kulcsszó kutatással egybekötve óriási segítséget jelent a keresőoptimalizálásban és a tartalomfejlesztésben egyaránt.

Felmerülhet a kérdés, ha a konkurencia erős a főbb kulcsszavainkra, akkor mit lehet tenni? Van e értelme az organikus megjelenéseket erősíteni, vagy helyezze a hangsúlyt inkább a hirdetésekre és közösségi média felületeire.

Olvass továbbKonkurencia elemzés

Online mobil kommunikáció

Internet és telefónia. Szöveges kommunikáció Az emberk közötti kommunikáció módozatai szemmel láthatóan változnak. A technológia egyszerűvé teszi egymás elérését, sokkal több emberrel kapcsoltba léphetünk, mint valaha. A technológia határtalan beözönlése életünkbe azonban akár zavaró is lehet, ezért érdemes figyelmünk szelektív funkciójára hagyatkoznunk, hogy a beáramló információk közt eligazodhassunk. Online kommunikáció – SMS-küldés – Mobil telefon … Olvass továbbOnline mobil kommunikáció

25 éves a világ első weboldala

25 éve történt: megszületett a Föld legelső weblapja

A digitális forradalom nagy pillanatait

Az első weblapot 25 évvel ezelőtt, napra pontosan 1990. december 20-án Tim Berners-Lee 36 éves fizikus,  a CERN munkatársa készítette el.

Ez a honlap, mint a világ legelső weboldala, az Info.cern.ch címen 1991. augusztus 6-án vált elérhetővé. A webszerver egy NeXT számítógépen futott a CERN svájci központjában. Nem készültek screenshotok, az oldal 1992-ben készült másolata a World Wide Web Consortium honlapján tekinthető meg.

első weboldal - első webszerver
A CERN-ben ezen a NeXT pc-n működött a webszerver

A világ első honlapja nem meglepő módon arról szólt, hogy mi az Internet, hogyan használhatóak a böngészők, hogyan lehet webszervert létrehozni, és így tovább. A kutató célja lényegében az volt, hogy bemutassa az általa 1989-ben megálmodott World Wide Web (világháló) ötletét, és a hipertext-alapú hálózat működését. A weboldal azt magyarázta el a kutatóknak, hogyan kereshetnek információkat a weboldalakon, és miként készíthetnek maguk is ilyen lapokat. Ez az egyszerű kis oldal volt az, ami lefektette a mai formában ismert internet alapjait.

Akkoriban csak Berners-Lee-nek és néhány munkatársának volt webböngésző szoftvere, így a világ nem szerezhetett tudomást a fontos eseményről. Folyamatosan telepítettek webszervereket, és a böngészők használata is terjedt, de a technológia elérhetősége 1993-ban kapott komoly lendületet, amikor a Mosaic böngésző megjelent.

1994-ben a Massachusetts Institute of Technology-n Berners-Lee megalapította a World Wide Web Consortium-ot (gyakran nevezik “W3C”-nek) a WWW szabványok és ajánlások megteremtése érdekében, hogy a különböző weboldalak valamennyi felhasználónál ugyanúgy jelenjenek meg. A most 61 éves Berners-Lee még mindig a W3C igazgatója, de mellette számos más pozíciót is betölt. Bár vannak, és bizonyára a jövőben is lesznek a szabványoktól eltérő honlapok és böngészők, valószínűleg a web nem létezne a W3C iránymutatása nélkül.

Az internet Magyarországon – magyar web

Az első magyar WWW szervert a BME üzemelte be. A www.fsz.bme.hu weboldalt 1993-ban indították el, mely akkor a világ ötszázadik honlapja volt. Az első magyar weboldal létrehozása jelentős eseménye volt a magyar tudományosságnak.

  • Az első magyar domainregisztráció: Sztaki.hu (1991.10.07.)
  • Az első magyar honlap: bme.hu (1993)
  • Az első magyar kereső: Heuréka (1997)
  • Az első magyar blog: Technocol.hu (2000)
  • Első magyar Wikipedia-oldal (2003. 07. 09.)

Nehéz elképzelni, hogy milyen lenne ma a világ, ha ez az esemény nem jön létre huszonöt évvel ezelőtt.


Olvass tovább25 éves a világ első weboldala

Melyik a legjobb böngésző?

Összehasonlítás: Google Chrome, Firefox, Internet Explorer, Opera – Browser teszt Melyik a legjobb internetes böngésző? A kérdésre, hogy vajon melyik a legjobb web-böngésző, nehéz választ adni. Ennek legfőbb oka az, hogy különböző szempontokat mérlegelhetünk, és aszerint, hogy melyiket tartjuk fontosabbnak, más-más rangsor alakulhat ki. A böngészők összehasonlítása vonatkozhat a sebességre, tarthatjuk fontosnak a takarékosságot a lefoglalt … Olvass továbbMelyik a legjobb böngésző?

Internet és szerviz szolgáltatás, Budapest

Használt laptop szerviz szolgáltatás Budapesten Memória modul bővítés a gyors működéshez Nem ritka igény a noteszgép felgyorsítása. Gyakran az operációs rendszer újratelepítés is segíthet abban, hogy a lelassult gép újra hasítson. Ezt a műveletet érdemes legalább egyszer évente elvégezni. Radikálisabb eljárás a hardver fejlesztése. Megoldás a HDD cseréje SSD-re. Míg a hagyományos tároló mechanikusan keresi … Olvass továbbInternet és szerviz szolgáltatás, Budapest

Mi a virtuális szerver? VPS szerver bérlés

A virtualitás nem a modern kor találmány. Az emberi fantázia az elvont gondolkodás képességének megjelenése óta, azaz több százezer éve munkál bennünk, terméke a hitvilág páratlan gazdagsága. Erről árulkodnak barlanglakó őseink rajzai. De mi más lenne, mint grandiózus virtuálé a hindu istenek belakta világ, a görög és római mitológia – hogy e téren ne is … Olvass továbbMi a virtuális szerver? VPS szerver bérlés