A zöldmarketing és a kapitalizmus

Az ember oly annyira nem képes kezelni a saját problémáit, hogy át kell verni ahhoz, hogy jót tehessenek vele

Létezik olyan elmélet, amely szerint a kapitalizmus felfalja saját létkörülményeit, ezzel mintegy ellehetetlenül. A továbbiakban nem ennek az elméletnek a tagadása következik, a szerző csupán két érdekes ellenpéldára szeretne rámutatni, a zöld mozgalommal és az ehhez kapcsolódó zöldmarketing és ökomarketing tevékenységgel kapcsolatban. Nincsen igaza, de véleménye alkalmas néhány új gondolat végigpörgetésére.

Vélemény: A Nagy Zöld Paradoxon

A lokalitás erőltetése mindenáron

Az egyik példa: a lokalitás erőltetése. Együnk helyi kecskét, igyunk helyi vizet, vásároljuk helyi karalábét, hordjunk helyben készült ruhát, csak végszükség esetén utazzunk, mert az elmélyíti ökológiai lábnyomunkat.

Ja, hát tényleg, gondolja az állampolgár, és elkezd szépen leszokni a minőségi olasz borról, és helyi kannásbort vesz magához. Mi ezzel a baj? Az egyik nyilván, hogy nem lehet mindent helyben megfelelő minőségben előállítani, még azokat sem mind, amikről a zöldek állítják, hogy de igen, a legdurvább radikálzöld elképzelések meg abszolút megfosztanának minket mindentől, amiért érdemes élni, mert annak nagy része bizony húsz kilométernél messzebbről érkezik. De ez a kisebbik baj.

A nagyobbik baj, hogy egy ilyen program áterőltetése (mert azért ezt szerencsére egy határon túl csak erőszakkal lehetne megvalósítani, az egyszeri fogyasztónak van még annyi esze, hogy nem cseréli le a Brunellot keceli tablettásra) drasztikusan visszavetné a nemzetközi kereskedelmet. Az pedig sosem jó igazán. Mert akkor nem éri meg többé a béke. És a sörszagú Hansnak mindjárt sokkal fontosabbá válik, hogy Pierre egy lábszagú disznó, amint rájön, hogy Pierre immár semmit nem tud termelni, ami a számára hasznos volna.

A furcsa: a békés, zöld új világért harcolók egyik céljának megvalósulása rohamléptekkel távolít el a másik céltól. És a világháború a végén, na az sem környezetbarát.

Intellektuális ribanckodás

A másik példa. Ezek a mozgalmak leghatékonyabban a fogyasztói érdekérvényesítés révén tudják elérni a céljaikat. Úgy, hogy (különböző módokon, amiknek nagy része intellektuálisan eléggé ribanckodás) rábeszélik a népet: ne vegyen ezt, vegyen inkább azt. A nép meg nem vesz ezt, vesz inkább azt. Mert ezt mondja neki a zöldmarketing.

Csakhogy egyetlen rendszer van, ahol a nép eldöntheti, ezt vesz-e avagy azt, ez pedig a kapitalizmus. A zöldmozgalom csak a kapitalizmusban lehet hatékony. (A zöld diktatúra is egy lehetőség, de az a visszacsatolások kiiktatásával nyilván fél hónap alatt meg fogna szűnni zöldnek lenni.)

A nem-kapitalista és zöld világot akarók a kapitalizmus felszámolásával épp a másik céljuk szolgálatába állítható leghatékonyabb fegyvertől szabadítják meg magukat.

Ebben rejlik a Nagy Zöld Paradoxon.

Eddig a szerzői vélemény. Innen meg a továbbgondolás.

Ellenvélemény. A fenntarthatóság

A zöld elv, a zöld mozgalom és a zöld marketing nemhogy nem ellentétese kapitalizmussal, hanem éppen annak a kifejeződése. Hiszen nincs másról szó, mint hogy a saját jól felfogott érdekünket nézzük és arra törekszünk, hogy az életszínvonalunk hosszú távon is fenntartható legyen. Ebben semmi antikapitalista elem nincs. De épp ebből adódik az igazi paradoxon: ha ugyanis el akarjuk érni, hogy ezen elvek kidolgozásra és alkalmazásra kerüljenek a gyakorlatban, akkor ahhoz bizony egy mozgalom kell, de nem lehet mozgalmat alapítani makroökonómiai fenntarthatósági mutatókra. Ezért kell a szónoklat meg a show – és persze a píár meg a marketing. Valójában elég szánalmas, hogy az emberi faj oly annyira nem képes kezelni a saját problémáit, hogy át kell verni ahhoz, hogy jót tegyünk vele. A hangoskodó, de nem túl intelligens aktivisták ezt nem igazán látják át. Az egyszerű embernek egyszerű jelszavak kellenek. Épp mint a tisztelt pártjaink tőmondatos programjai.

Olvass továbbA zöldmarketing kapitalista paradoxona