Házhoz jön a masszázsszalon

mohamed masszázs
Mohamed próféta

Állítólag Mohamed próféta egyszer azt mondta híveinek, hogy magához hívja a hegyet, és majd annak tetejéről fog imádkozni értük. Ám miután a többszöri felszólítás ellenére a hegy nem jött közelebb, a próféta nem jött zavarba, hanem azt mondta: Ha a hegy nem jön Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Ennek nyomát nem találjuk a forrásokban, ám az tény, hogy a Korán 20. szúrájában a próféta többször azzal fenyegeti ellenségeit, hogy ő képes elmozdítani a hegyeket. Mint ahogy tény az is, hogy a nyugati világban közismerté vált ez a mondás ebben a formában:

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

A jelentése nagyjából ez: bár várhatunk a csodára vagy arra, hogy számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, mégis jobb, ha mi magunk cselekszünk boldogulásunk érdekében.

Ez többszörösen is igaz lehet a modern kor embere számára, ha például egészségünk megőrzéséről van szó: a mi aktív közreműködésünkre is szükség van.

Lehetségesek azonban másfajta, olykor szinte az eredetivel ellentétes értelmezések is. Újabban a marketing-szakmában bukkan fel elég gyakran szlogenként a próféta kijelentése. Általában ilyen vagy hasonló értelemben: nem kell neked erőfeszítéseket tenned, mi elvisszük hozzád a szolgáltatást, a terméket.

Igaz lehet ez az állítás például masszázsra is.

Mivel az embereknek egyre kevesebb idejük van a pihenésre, emiatt sokan jobban szeretik, ha nem kell a lábukat sem kitenniük otthonról egy szolgáltatás igénybevételéhez. Ilyen esetekben jön jól a pizzafutár-szolgálat vagy az online rendelhető hordozható masszázságy.

A professzionális masszázságy minden masszázsszalonban olyan alapvető kellék, amely meghatározza az ott nyújtott élményt. Ha azonban valaki az otthonában szeretné átélni a teljes ellazulást, erre is van több lehetősége.

Masszázságy masszőrök részére

mobil eszközök - masszázs ágy
Masszázságy összecsukva

A szakma legjobbjai nemcsak a szalonokban vállalnak masszázst, hanem szívesen mennek házhoz is. Ha te sem csak egy szalonban akarsz dolgozni, hanem házhoz viszed a pihenést, akkor a hordozható masszázságy a neked való! Ezek az ágyak könnyen összecsukhatók, kis helyen elférnek, és fajtától függően 15-20 kg súlyúak, ráadásul nagyon strapabírók (akár 250 kg-t is elbírnak!). A még nagyobb kényelemért pedig a fej-, kar- és könyöktámasz gondoskodik.

hordozható masszázságy
SPAPRO ® LUX 3 – PROFESSZIONÁLIS MASSZÁZSÁGY

Ne feledd! A hordozható masszázságyak segítségével a munkahelyed bárhol lehet, így számodra sem lesz monoton a munkavégzés. Ez egy remek lehetőség arra, hogy változatos szolgáltatásokat nyújts!

A masszázságyak nagy választékban elérhetők a masszázsoutlet.hu weblapon, ahol kényelmesen, egy laptop előtt ülve, vagy akár egy tablet gépről is kiválaszthatod és megrendelheted a munkádhoz leginkább megfelelő masszázságyat, és a hozzá tartozó kiegészítőket.

Olvass tovább

Mi a keresőmarketing – SEM

Ajánlott legrövidebb meghatározás: A keresőmarketing nem más, mint a keresőtalálatok felhasználása marketing célokra A keresőmarketing elve és gyakorlata Minden internetes keresés tartalomkeresés. Éppen ezért egyértelmű, hogy a megfelelő webtartalom előállítása képezi keresésre alapuló marketingtevékenység alapját. Nem léteznek marketing csodafegyverek sem nyomtatásban, sem az interneten, az ügyfélkör kiépítése egy hosszú folyamat, amelynek során különféle technikákat alkalmazunk. … Olvass tovább

Mit jelent a tartalommarketing?

Tartalommarketing = marketing célú tartalom készítése és publikálása az eladási mutatók javítása céljából. A tartalommarketing fogalma, jelentése Definiálni nem könnyű a content marketing jelentését és fogalmát. Ezen a tartalom szempontjából jól optimalizált weboldalon a szerző igyekszik közérthető meghatározást adni és saját megközelítésében interpretálni a témát. Megjegyzendő, hogy a további hivatkozásokra kattintva hasonló tartalmú honlapok nyílik meg, … Olvass tovább

Szerverelhelyezés Budapest

Szolgáltatás: szervergép elhelyezés Budapesten optimalizált honlapszöveg – pr-cik Legyen biztonságban játékszervere, helyezze el professzionális szerverteremben! De kínálunk más lehetőséget is szolgáltatói portfóliónkból az ügyféligények kielégítésére, mert tudjuk például, hogy a megfelelő feltételekkel kínált dedikált tárhely kiemelt jelentőségű napjainkban, hiszen az ügyfelek elégedettsége nagymértékben annak függvénye, hogy milyen webtárhely szolgáltató áll mögöttük. A minden szempontnak való … Olvass tovább