A római graffiti a békejelekkel amőbázó Szentatyát ábrázolta
Várazásunknak megfelelően reggel van még elég időnk néhány friss római utca-fénykép elkészítésére. Szerencsénk van, épp sikerül megörökíteni a bűbájos Maupal-graffitit. Nyalka bíborosok haladnak el békejelekkel amőbázó Ferenc-pápa előtt. Feljegyezzük naplónkba: Róma, 2016. október 18. Maupal (Mauro Pallotta) a római Via Borionei egyik sarokházán (útban a Campanile felé) helyezte el munkáját. Délután azonban már frissen átfestett fal fogadott minket, amikor szállásunkra a másnapi korai indulás miatt még világosban visszatérőben voltunk. A graffitit fél napon belül a városi elöljáróság folyamatosan érvényben lévő szigorú törvénye alapján eltávolították a köztisztasági alkalmazottak. Valaha nagyobb volt errefelé a tolerancia… Igaz, akkor még Pápa sem volt…
Falfestmények, falfirkák, feliratok az ókori Rómában
Ki ne emlékezne arra a jelenetre a Brian élete című filmből, amiben Brian (ejtsd: „Blájen”) rendkívül „hősies” ellenálló módjára éppen a „ROMANES EUNT DOMUS” feliratot pingálgatja a Római Birodalom egyik középületének a falára, amikor is Fikusz Kukisz társaságában színre lép egy centurió és ők egy rövid intermezzo után közös erővel rávezetik „Blájent” a helyes latin írásmódra: „ROMANI ITE DOMUM”. Ezt követően pedig utasítják arra, hogy ezt a szöveget írja le még százszor. Nesze neked kreatív szövegírás és PR! Meglepő, de tény, hogy
az ókori Római Birodalom területén a valóságban is nagy divatja volt a különféle falfestményeknek, falfirkáknak.
Például számtalan ókori graffitira bukkantak a régészek például a Vezúv hamuja által konzervált Pompei feltárásakor. Ezek között találhatóak egészen míves kidolgozottságúak, de vannak hanyagabb kivitelezésű, egyszerű módon kőbe vésett feliratok is. Róma városában szintén igen népszerű volt a falakra való firkálás és vésés. Érdekesség, hogy ezek a korabeli graffitik gyakran híradásként is szolgáltak egy-egy közösség számára, amikor rövid és tömör mondatokban beszámoltak egy-egy az adott környéket érintő eseményről. Gyakorlatilag a ma oly divatos bulvár műfaja innen eredeztethető.
A különböző helyeken fellelt feliratok egy része kísértetiesen emlékeztet azokra a szöveg-üzenetekre, amikkel manapság is gyakran találkozhatunk akkor, hogyha egy-egy vidéki MÁV állomás várótermébe belépve alaposabban megszemléljük a gyakran évtizedek óta nem meszelt falakat:
“Satura itt volt szeptemberben.”
“Antiochus lógott itt a barátnőjével, Citherával.”
“Aufidius itt volt.”
Egyesek saját szerelmi bánatukat adták a többi ember tudtára a falra felkent szavaikkal, míg mások inkább bosszút kívántak állni volt szerelmükön a közreadott tartalom tanúsága szerint:
“Kegyetlen Lalagus, miért nem szeretsz?”
“Phileros egy eunuch!”
“Serena gyűlöli Isidorust!”
Nem voltak ritkák a rágalomfeliratok sem: Ampliatus Pedania egy tolvaj!
Gyakran előfordult az is, hogy a falfirkák készítői egy-egy akkoriban ismert és népszerű ember iránti érzelmüket adták a köz tudtára a szög kiírásával:
“Spendusa imádja Celadust a trák gladiátort.”
Néha pedig a falfirkák olyan szintű élcelődésbe és piszkálódásba csaptak át, ami már-már költőinek nevezhető. Egy római nyilvános WC falán ez állt:
“A szaráshoz hasát dörgölte Szolón,
Thálész a székrekedéshez finom nyomást javallt,
a néma szellentés atyja pedig a finom Khilón.”
A Római Birodalom területén fellelt graffitiket olvasgatva, az ember szinte maga mellett érzi az ókor különféle embereinek nyüzsgő forgatagát és láthatjuk azt is, hogy az akkor élt embereket mi foglalkoztatta, és az alapján, amit így magunk előtt láthatunk, olybá tűnik, hogy az azóta eltelt kétezer egynéhány évben az ember gondolkodásmódja, bizony nem sokat változott. Talán csak egy kicsit – sajnálatos módon – kevésbé költői lett. Gondoljunk a reklámoszlopokra Simicska Lajos által pingált graffitire: „Orbán egy geci”.
Meglehet, hogy majd pár ezer év múlva a jövő emberei számára ugyanígy nyújtanak majd betekintést mindennapjaink életébe a XXI. század elejének különböző felületekre rótt remekművei is.
Létezik olyan elmélet, amely szerint a kapitalizmus felfalja saját létkörülményeit, ezzel mintegy ellehetetlenül. A továbbiakban nem ennek az elméletnek a tagadása következik, a szerző csupán két érdekes ellenpéldára szeretne rámutatni, a zöld mozgalommal és az ehhez kapcsolódó 
